Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy csapatként

Egy csapatként

Matches

Published: 10/19/2021, 09:59 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kárász Simon érzi a bizalmat és élvezi a felnőttfutballt

Ezen a hétvégén is két mérkőzéssel kell megbirkóznia második csapatunknak, először Gerjenbe látogatnak a kispestiek, Kárász Simonnal a keretben, aki a most futó szezonban debütált az NB III-ban.

„Nagyon jól érzem magamat a többiekkel – kezdte Kárász, aki nagyon élvezi, hogy a felnőttek közöttbizonyíthat hétről hétre. – Sokkal intenzívebbek az edzések és a meccsek is az utánpótláshoz képest, keményebbek a párharcok és nagyobb nyomás is van rajtunk.”

Négy alkalommal a kezdő tizenegyben, ötször pedig csereként kapott lehetőséget Simon Miklóstól a bajnokságban, játékpercei alapján javuló tendenciát lehet felfedezni a fiatal védőnél.

„Abszolút pozitívan élem meg az eddigi szereplésemet – értékelte szezonbeli teljesítményét 18 éves játékosunk. –  Többször is kezdőként számított rám Miki bá’ (Simon Miklós), aki felől érzem a bizalmat és kezdem felvenni a felnőttfutball ritmusát. Úgy gondolom a játékom is alakul, közelít ahhoz, amit elvárok magamtól”

A múlt héten is két meccset játszott második csapatunk, melyek nem úgy alakultak (döntetlen a Fradi otthonában, majd vereség otthon az ESMTK ellen), ahogy azt szerették volna a kispestiek, de nem csüggednek és csak előre tekintenek.

„Sajnos nem jött ki a lépés az előző héten, de az biztató, hogy a helyzeteink megvoltak – tekintett vissza Kárász Simon. – Nem szomorkodunk, tudjuk, hogy ezután is meglesznek a lehetőségeink, amiket belövünk majd.”

Simon Miklós együttese a Gerjennel találkozik szerdán, amely jelenleg 16. a tabellán, legutóbbi hét mérkőzését elvesztette és a legtöbb gólt kapta a mezőnyben. Így bár a Honvéd II a találkozó esélyese, nem szabad lebecsülni a tolna megyei riválist.

„Bizakodva várjuk az összecsapást, reménykedünk a győzelemben, de óvatosnak kell lennünk – állította a fiatal védő. – Rengeteg párharcra számítok a meccsen, ami megnehezítheti a dolgunk, de mindannyian, egy csapatként arra fókuszálunk majd, hogy nyertesen hagyjuk el a pályát.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 13. FORDULÓ

Gerjeni SK–Budapest Honvéd FC II

Gerjeni SK Sporttelep

Október 20., szerda, 13:00

V: Sipos Katalin

10/19/2021, 09:59 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches