Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy győzelem, egy döntetlen

Egy győzelem, egy döntetlen

Academy

Published: 02/21/2023, 04:29 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

U14-es és 15-ös csapataink a Partizannal találkoztak

Felkészülési mérkőzéseken bizonyíthattak U-korosztályú fiataljaink. Mihályi Tamás U14-es és Bogdánfi Márton U15-ös tanítványai a szerb FK Partizan ellen léphetek pályára, előbbiek

számára a mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult, a második félidőben vették be egymás kapuját a csapatok, a mi részünkről Varga Zalán zörgette meg a hálót.

Bogdánfi Mártonék győzelemmel térhettek haza Algyőről, hiszen 2–1-es végeredménnyel zárult a találkozó. A első félidőben 1–1-es állással mentek a szünetre a felek, de a második játékrészben a becserélt Miták Milán köszönt be és nyerte meg csapatunknak a mérkőzést.

„Szeretnénk megköszönni a lehetőséget az Algyői SK-nak és Bogdán Tamás elnöknek, hogy immár sokadik alkalommal biztosították számunkra a helyszínt a mérkőzés lejátszásra, még úgy is, hogy egyes alkalmakkor a saját programjukat kellett felülírniuk annak érdekében, hogy az utánpótlás csapataink nívós ellenfelek ellen játszhassanak. Nagy könnyebbség számunkra, hogy a helyszíni adottságoknak köszönhetően Belgrád és Budapest között félúton tudtak találkozni a csapatok, ráadásul most is a már megszokott, remek körülmények között léphettünk pályára. Külön köszönetet érdemel Kárász Dávid sportigazgató is, aki a mérkőzések szervezésével kapcsolatban minden kérdésben, szervezési feladatban a rendelkezésünkre állt, így nekünk már csak a játékra kellett koncentrálnunk“ – mondta Csapkó Zoltán, a Magyar Futball Akadémia operatív vezetője.

U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–FK PARTIZAN (szerb) 2–1 (1–1)
Algyő

G: Nyers, Miták

Honvéd-MFA: Monoki – Pleskó (Lakatos), Balázs, Rankó, Merkl, Jarmoljuk (Miták), Kapitány, Petrók, Ujváry (Kecskés), Nyers, Reményik (Csoma)
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Egy parázs, klasszikus szerb-magyar mérkőzésen sikerült nyerni. Az első félidőben ellenfelünk ránk erőltette akaratát és csak helyenként tudtunk irányítani, a második játékrészben azonban felvettük a ritmust és a mi céljaink jobban érvényesültek, aminek köszönhetően megfordítottuk a mérkőzést. Ezek a nemzetközi meccsek pótolhatatlan tapasztalatokat adnak nekünk, amiknek köszönhetően rá tudunk világítani a hiányosságainkra, be tudjuk építeni a heti edzésmunkába azokat a módszereket, amely által kijavíthatjuk a hibáinkat.

U14-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–FK PARTIZAN (szerb) 1–1 (0–0)
Algyő

G: Varga Z.

Honvéd-MFA: Tarnóczi – Acsai, Schwarcz, Csörgő, Varga Z., Bogdán, Geszler, Kayali, Varga K., Shodunke, Érsek
Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Nagyon tompán és fáradtan játszottunk ezen a mérkőzésen, ami teljesen érthető a felkészülésünket és a hetünket megnézve. Minden dicséret megilleti a srácokat, mert a szívük a helyén volt akkor is, amikor a lábuk már nem vitte őket.

02/21/2023, 04:29 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy