Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy nehéz időszak méltó lezárása

Egy nehéz időszak méltó lezárása

Academy

Published: 02/07/2023, 11:22 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Három mérkőzésen is helyt tudott állni U19-es csapatunk – fotókkal!

Kispesten fogadta Pinezits Máté irányította utánpótlás-csapatunk a Crvena Zvezda korosztályos fiataljait. U19-es akadémistáink egy gólos hátrányt követően tudták döntetlenre javítani az első félidő után a találkozót, külön kiemelendő, hogy a szerbek többnyire 19 éves játékosokkal álltak ki, míg nálunk zömében a korosztályukból feljátszók alkották a csapatot.

Pinezits Máté: – Elképesztő milyen heteket produkálnak a srácok, játszottunk az MTK, ifjúsági BL-ben szereplő csapatával, majd az Adrima Wackerrel, most pedig a szintén ifi BL-induló Zvezdával. A srácok pedig bátor, stílusos és megalkuvást nem tűrő játékot tettek ki a pályára! Gyakorlatilag minden héten szerelembe esünk, amikor látjuk őket, gratulálunk nekik!

U19-ES NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–CRVENA ZVEZDA (szerb) 2–2 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Pintér, Simon B.

Honvéd-MFA: Gyetván (Tóth K.) – Bezzeg (Vörös), Vojtko, Kaczvinszki, Kulbachuk (Kiss K.), Mihály, Pintér, Braun (Szamosi Á.), Nagy D. (Lajcsik), Simon B. (Tóth M.), Sebestyén (Moery)
Vezetőedző: Pinezits Máté


02/07/2023, 11:22 AMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy