Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyértelmű a cél

Egyértelmű a cél

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Regnáló kupagyőztesként Tiszaújvárosban is sikert vár Nagy Gergő

Két évvel ezelőtt négygólos győzelemmel jutott tovább a legjobb 16 közé annak a Tiszaújvárosnak az otthonából a Budapest Honvéd a Magyar Kupában, amellyel szemben vasárnap megkezdi szereplését a MOL Magyar Kupa idei sorozatában. Azon a találkozón játszott Nagy Gergő is, aki elárulta, jól emlékszik a mérkőzésre, hiszen az ellenfél csapatában már akkor is ott volt korábbi akadémista csapattársa, Bussy Dávid, így nem ismeretlen számára a terep. 

„Ezeken a mérkőzéseken a felsőbb osztályú csapatok mindig csak veszíteni tudnak, hiszen, ha nyernek, az természetes, de ha kiesnek, az ciki – mondta az előttünk álló kupameccsről Nagy Gergő. – Ezzel szemben az alacsonyabb osztályú csapatnak nincs ilyenkor veszíteni valója, ezért felszabadultan játszhat. De azt gondolom, hogy egy ilyen mérkőzés akár jót is tehet a játékosok lelkének, hogyha kellő fegyelmezettséggel és odafigyeléssel lépünk pályára, önbizalmat szerezhetünk a következő mérkőzésekre és egy kicsit a fájó sebeket is gyógyíthatjuk.”

Középpályásunk nem véletlenül jegyezte meg a fájó sebeket, hiszen mindössze három nap különbséggel kell helytállnia a kispestieknek a Magyar Kupában a csütörtöki Európa-liga-vereséget követően, ami a Honvéd búcsúját jelentette a nemzetközi porondtól. Hogy milyen hangulatban várja a folytatást a csapat, annak szemléltetésére Nagy Gergő némi humorral egy idézetet hívott segítségül.

„Azt mondom, 3,6. Nem túl jó, de nem is tragikus – utalt a Csernobil című sorozat legendássá vált jelenetére középpályásunk. – Viccet félretéve, nyilván az emberben ilyenkor benne van az előző meccs, hiszen korai volt a kiesésünk, de lezártuk azt a fejezetet és csak előre tekintünk. A foci attól szép, hogy akár háromnaponta jöhetnek az új mérkőzések, mindig van új kihívás, új feladat, amire koncentrálni kell.”

A hosszabb ideig sérüléssel bajlódó játékosunk, akivel az Aranyoroszlánok legutóbbi adásában láthattatok riportot (és hamarosan honlapunkon is megtekinthetitek majd), elárulta, hogy nyári műtétjét követően egyre jobb erőben érzi magát, és már teljes erőbedobással készülhet a többiekkel. S mint mondja, az nem is kérdés, hogy mit vár a tiszaújvárosi mérkőzéstől.

„Mint regnáló kupagyőztesnek, természetesen a továbbjutás a célunk, méghozzá léleksimogató játékkal – emelte ki Nagy Gergő. – Nem szabad még jobban begörcsölni a következő feladattól, a legfontosabb a koncentráció, hogy minden eshetőségre felkészüljünk és előre gondolkodjunk, akkor nem érhet minket meglepetés.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club