Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyértelmű cél

Egyértelmű cél

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Tóth-Gábor Kristóf nem számít könnyű mérkőzésre

Kétmeccses hét vár a Budapest Honvéd első csapatára, hiszen a szombati, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés előtt szerdán még a MOL Magyar Kupában szerepel a társaság. A legjobb 32 közé jutásért a Csácsbozsok-Nemesapáti lesz ellenfele a kispestieknek, a Zala megye I. osztályában szereplő rivális otthonában pedig egyértelmű a címvédő célja.

„Alsóbb osztályú csapattal találkozunk, emiatt azonban szerintem nem számíthatunk könnyű mérkőzésre – vélekedik Tóth-Gábor Kristóf. – Ugyanúgy készülünk erre az összecsapásra, mint bármelyikre, egy percig sem szabad lebecsülnünk az ellenfelet. Úgy gondolom, fontos lesz, hogy minél előbb megszerezzük a vezetést, nem szabad magunknak nehézzé tenni a találkozót. Meg kell mutatnunk, hogy jobb csapat vagyunk. Természetesen a célunk a továbbjutás, amiért mindent megteszünk majd.”

A 19 éves támadónk elárulta, jó formában érzi magát, s minden alkalmat megragad, hogy ezt a pályán is bizonyítsa. Hozzátette, nyilvánvalóan nehézséget okoz a mindennapokban, hogy a koronavírus-járvány betette a lábát az öltözőbe, ám azon dolgoznak, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a csapat teljesítményére.

„Sajnos a vírus miatt több hiányzónk van, de ezzel nem szabad foglalkozni – mondta Tóth-Gábor Kristóf, aki szerint az egészséges játékosok mindent megtesznek majd szerdán is azért, hogy címvédőhöz méltó játékot nyújtsanak Nemesapátiban. – Mindenki, aki pályára lép, megpróbálja majd a legjobbját nyújtani és bízunk benne, hogy sikerrel vesszük ezt az akadályt is.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club