Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egygólos vereség

Egygólos vereség

Matches

Published: 08/08/2021, 12:43 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kikapott az MTK otthonában a Budapest Honvéd

Mint amikor visszamegy az ember a korábbi otthonába, amelyhez néhány szép és annál több nem szép emlék fűzi, mégis bízik benne, hogy ezúttal majd kellemesebb lesz az ott töltött este, mondván, hátha majd vendégként más lesz.

Sajnos nem lett az.

Ezúttal már valóban vendégként érkeztünk meg az MTK stadionjába, amely majd’ három éven keresztül szolgált ideiglenes hazai pályaként, amíg a Bozsik Aréna épült, s noha a legutóbbi szezonban a hazai mérlegünk még a gyep mostani minőségénél is harmatosabb volt, reméltük, hogy vendégként eredményesebbek leszünk, emlékezve arra is, hogy tavasszal 0–2-ről fordítva nyertünk 3–2-re a kék-fehérek ellen.

Akkor már a 18. percben kettővel ment az MTK, s bár ezúttal nem kezdett ennyire lendületesen a Giovanni Constantino vezette gárda, a 19. percben Grozav fejesével megszerezte a vezetést. A román támadó szaltóval ünnepelt, és bizony néha velünk is forgott a világ, ugyanis a támadójátékunk sehogysem akart igazán összeállni, s nem csak azért, mert időnként össze-vissza pattogott a labda a viseltes füvön. Brusztoltunk, akartunk, de nem tudtunk helyzeteket kialakítani.

Ehhez a fajta játékhoz pedig az MTK alkalmazkodott jobban, mert ugyan a házigazda sem sziporkázott, egy lehetőséget azonban gólra váltott, ezzel vezetett a szünetben.

A térfélcserét követően igyekeztünk gyorsítani a játékot, Horváth Ferenc cserével is próbálta lendületbe hozni a csapatot, veszélyesebbé is vált a játékunk, de az igazán nagy lehetőség továbbra is hiányzott, a félidő derekán pedig még nehezebb helyzetbe kerültünk – Baráth Botond megkapta a második (egyébként véleményes) sárga lapját, így az utolsó szűk 25 percben 10 emberrel kellett volna kiharcolni a pontszerzést.

A 70. percben kettőt cseréltünk, a Hidi Patrik, Eppel Márton párost Batik Bence és Nenad Lukic váltotta, három perccel később pedig Bőle indítása után Zsótér lőtt kevéssel a bal alsó sarok mellé. Ment előre a csapat, a játékot nézve sikerült eltüntetni az emberhátrányt, erre nem lehetett panaszunk, ennél tovább sajnos nem jutottunk. Adódtak helyzetek, a gólszerzés azonban nem sikerült, így a szezon második bajnokiját is vereséggel zártunk.

08/08/2021, 12:43 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches