Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2021/2022-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban az U19-es együttes után, U17-es csapatunk vezetőedzőjének, Takács Lászlónak a beszámolóját olvashatjátok.
December 1-jén a Ferencváros ellen fejezte be U17-es együttesünk a félszezont, amivel az is eldőlt, hogy a tabella harmadik helyén telelnek a mieink. Az első 11 forduló után 6 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség és 21 pont áll a kispestiek neve mellett. Kétség sem fér hozzá, hogy igazi csapatként működtek Takács László tanítványai az ősz folyamán, ugyanis a 23 lőtt gólt 13 különböző játékosunk szerezte.
„Az U17-es korosztálynál célunk, hogy a játékosok egyénileg és csapatszinten is közelítsenek a felnőttfocihoz – kezdte értékelését Takács László. – Ennek egyik alapja a tudatosság, fontos, hogy minden amit csinálnak a pályán, az tudatosan történjen. Ebben szépen fokozatosan fejlődtek a srácok az elmúlt időszakban. Voltak olyanok, akik U19-es és az NB III-as együttesben is bizonyíthattak, emellett hat U16-os futballista kapott lehetőséget kezdőként az U17-es bajnokságban, ezeket mindenképp sikerként kell értékelni. A csapat teljesítményét és eredményességét tekintve van hiányérzet, ebben mindenképp szeretnénk javítani következő fél évben. Sok lehetőséget adtunk az ellenfeleknek labdavesztésből és pontrúgásból, illetve kevés helyzetet tudtunk kialakítani meccsekre lebontva.”
EREDMÉNYEK:
Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 2–1
DVTK–Budapest Honvéd-MFA 0–4
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 2–0
PMFC–Budapest Honvéd-MFA 2–5
Budapest Honvéd-MFA–Gyirmót FC Győr 1–2
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 1–1
Budapest Honvéd-MFA–Puskás Akadémia FC 1–1
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 4–2
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 3–2
Budapest Honvéd-MFA–DVSC 1–0
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA 1–1
Gólszerzőink:
4: László Máté, Nagy Dávid
3: Menyhárt Barnabás
2: Fábiánkovits István
1: Átrok István Zalán, Braun Bálint, Kalocsány Péter, Knolmár Milán, Kocsis Gergely, Mihály Bálint, Sebe Botond, Simon Benedek, Vojtko István






