Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységben az erő

Egységben az erő

Club

Published: 01/23/2021, 05:17 PMReading time: 2 min

Hidi Patrik szerint a csapatban rejlik a Honvéd ereje

Már csak egyet kell aludni, ahogy mondani szokás, a bajnokság téli-tavaszi szezonjának első Honvéd-mérkőzéséig, amikor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Zalaegerszeg együttesét fogadják Hidi Patrikék. Csapatkapitányunk szerint a sikeres főpróbát követően készen áll a társaság a folytatásra, ahol élesben is bebizonyítanák, hogy mire képesek.

„Úgy érzem, kellőképpen felkészültünk, de ezt nyilván csak a vasárnapi mérkőzés mutathatja majd meg igazán – tekintett vissza Hidi Patrik a bajnoki rajtot megelőző rövid gyakorlásra. – A héten már a frissítésen volt a hangsúly és finomhangoltuk a taktikai dolgokat. Kielemeztük a problémákat, amik az utolsó bajnoki vagy az edzőmeccseken előjöttek, ezeket megpróbáltuk kijavítani, s úgy érzem, tudja is mindenki, hogy mi a feladata. Az MTK ellen már nagyrészt működött az elképzelésünk, az pedig különösen fontos, hogy mindhárom felkészülési mérkőzésünket meg tudtuk nyerni, ebből önbizalmat meríthetünk a folytatásra. Bővült, erősödött a keret, de azt tartom a legfontosabbnak, hogy csapatként jól működjünk, mert a mai fociban ebben rejlik a siker, és ez lehet a mi erősségünk is.”


A koronavírus-járvány sújtotta őszi szezon hullámvölgye csapatkapitányunk szerint, ha álmatlan éjszakákat nem is okoz a csapatnak, természetesen érezteti súlyát az előttünk álló feladatoknak. Az évzáró budafoki győzelem Hidi Patrik szerint nagyon fontos lépés volt a folytatásra nézve, a jelenlegi 10. helynél azonban jóval előrébb lépne a folytatásban. 

„Nyilván van rajtunk nyomás az őszi teljesítményünk miatt, de próbálunk csak az előttünk álló feladatokra figyelni – árulta el a 30 esztendős középpályás. – Az a célunk, hogy bebizonyítsuk tavasszal, jobb csapat vagyunk annál, mint amit a tabella mutat. Lépésről lépésre kell haladnunk, először a vasárnapi meccsre kell fókuszálnunk, utána jöhet a többi.”

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában a ZTE ellen indul újra a bajnokság a kispestiek számára, a találkozó pedig már csak azért is izgalmas összecsapást ígér, mert Tamás Krisztián nyári és Bőle Lukács téli érkezésével már két olyan labdarúgó szerepel a Honvéd keretében, aki az előző idényben még a riválisnál futballozott, miközben az év végén távozó Kálnoki-Kis Dávid a kék-fehéreknél lelt új otthonra.

„A Zalaegerszeg egy stabil, jó csapat, jó játékosokkal – mondta aktuális ellenfelünkről Hidi Patrik. – Kielemeztük a játékukat, tudjuk, hogy nekünk mi a feladatunk és a saját játékunkra akarunk koncentrálni. Ahogy említettem, fontos, hogy csapatként jól működjünk, de akkor igazán jó egy csapat, ha az egyéni képességeket is belerakjuk a játékba, mindenki jó teljesítményt nyújt, az esetleges hibákat pedig a társak kijavítják. Azt gondolom, hogy megvannak azok a játékosaink, akik az egyéni képességeik alapján el tudnak dönteni egy-egy meccset, bízom benne, hogy ezt vasárnap is meg tudjuk mutatni.”

01/23/2021, 05:17 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club