Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységben az erő

Egységben az erő

Academy

Published: 03/12/2022, 03:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nyitrai Bence Kispesten tartaná a három pontot vasárnap

Bizonyára emlékezetes marad Nyitrai Bence számára az elmúlt időszak, hiszen előbb Djordje Kamber után ő kapta meg a csapatkapitányi karszalagot második csapatunknál, majd klubunk meghosszabbította a szerződését is. Elmondása szerint mindkét esemény óriási elismerés számára, mely motiválja és lendületet ad a továbbiakra. Középpályásunk a belé fektetett bizalmat jó teljesítménnyel hálálná meg, amivel hétről hétre segítené a Honvéd II-t.

„Rendkívül nagy felelősség, de ezt nem nyomásként élem meg, hanem megtiszteltetésként, főleg, hogy a klub egyik legendája után kaptam meg a karszalagot – utalt Kamberre Nyitrai Bence, második együttesünk újdonsült kapitánya. – A szerződéshosszabbítás azt is jelzi felém, hogy a Honvéd hosszú távon számít rám. Önbizalommal tölt el, hogy bízik bennem a vezetőség és az edzői stáb, amivel nem szeretnék visszaélni, épp ellenkezőleg, még keményebben kell dolgoznom és a teljesítményem javítására fókuszálnom. Úgy gondolom, ez az elmúlt mérkőzéseken is érződött a játékomon.”

Középpályásunk nemcsak nálunk, hanem a Siófoknál, a kooperációs együttműködés részeként is fejlődhet, melyet tavaszra Nyitrai mellett még négy játékossal bővített ki klubunk (Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Feledy Balázs és Kerezsi Zalán). Tehetségünk egyelőre még csak edzésen vett részt a Balaton-partiaknál, két alkalommal volt NB II-es bajnokin a keret tagja.

„Nagyon jó, befogadó a közösség, örülök, hogy a kooperációs megállapodás része lehetek – számolt be siófoki élményeiről 18 éves játékosunk. – Ez egy olyan pluszt ad már ebben a félévben, ami megkönnyítheti a szintlépést a karrieremben. Várom, hogy megkapjam Siófokon is a lehetőséget és bemutatkozhassak az NB II-ben. Sokat tudok ott tanulni, hiszen több rutinos játékos van a keretben, akik megosztják tapasztalataikat, ami a javamat szolgálja.”

Amikor azonban Kispesten van, második csapatunk számít Nyitraira elsősorban, ez így lesz vasárnap is. Akkor az utolsó helyezett Mohács érkezik hozzánk, amely eddig 11 pontot gyűjtött össze 24 forduló alatt. Ennek ellenére egyáltalán nem lehet lebecsülni a Baranya megyei riválist, mert több élcsapattal is szoros meccset játszott a szezonban. Az első Kozármislenytől 2–1-re, a második Dunaújvárostól 2–0-ra kapott ki, míg a harmadik Balassagyarmat ellen 0–0-s döntetlent ért el jelenlegi ellenfelünk.

„Nem nézzük le a Mohácsot, de mindenképp nyerni szeretnénk – mondta határozottan Nyitrai Bence. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen idegenben szoros, 1–0-s sikert arattunk, most pedig itt az ideje, hogy első győzelmünket begyűjtsük a tavasszal. Egységesek vagyunk és úgy látom, hogy mindenki igyekszik a legtöbbet kihozni magából, reméljük, ez az eredményben is megmutatkozik majd.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 25. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–B BUILD MOHÁCS

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Március 13., vasárnap, 11:00

V: Virág András Barnabás

03/12/2022, 03:14 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy