Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységesnek lenni

Egységesnek lenni

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Balogh Norbert szerint csak családként tudjuk átvészelni ezt a nehéz időszakot

A Diósgyőr elleni magabiztos győzelmét követően nem sikerült ismét zsebre raknia a három pontot a Honvédnak, az Újpest otthonában ugyanis 2–1-es vereséget szenvedett a házigazdáktól. A 67. percben még Balogh Norbert találatával ki tudott egyenlíteni a Kispest, s bár támadónk többször is veszélyes volt Banai Dávid kapujára, másodjára már nem tudta leküzdeni egygólos hátrányát a csapat.

 

Hogy aludtál?

Nem túl jól. Csalódott vagyok nagyon az eredmény miatt, szerintem a csapat nevében is elnézést kérhetek ezért a szurkolóktól. Úgy mentünk ki a pályára Újpesten is, mint minden egyes mérkőzésre, hogy nyernünk kell, nincs más lehetőségünk. Nem szabad számolgatnunk, hogy mire megyünk egy döntetlennel, csak a három pont számít. De egyszerűen valamiért nem tudjuk száz százalékig megvalósítani azt, amit szeretnénk, az utolsó passzok, az utolsó apró dolgok hiányoznak a játékunkból, hogy a helyzeteink végén gólt tudjuk szerezni. Elégedetlen vagyok a saját teljesítményemmel is, igaz, én egyébként is olyan típus vagyok, aki a győztes meccs után sem alszik sokat.


A gólod ellenére is elégedetlen vagy magaddal?

Ez nem az én meccsem volt, nem tetszett a játékom. Sajnos nem tudtam kihozni magamból azt, amit a korábbi mérkőzéseken, a koronavírus előtt, akkor elkaptam a fonalat. Egy csatárt egyértelműen arról ítélnek meg, hány gólt rúg, de nekem az a legfontosabb, hogy nyerjünk. Ha ez elmarad, akkor sem vagyok elégedett, ha öt gólt szerzek...

Ezért nem láttunk gólörömöt?

Nem volt helye a gólörömnek. Olyan szituációban szereztem azt a találatot, amikor mennünk kellett az eredmény után. Amikor megszületett a gól, azt éreztem, hogy leesett egy kisebbfajta teher, hogy na, akkor most mehetünk tovább, újra a kezünkben lehet a mérkőzés, de aztán egyszerűen megint kicsúszott a kezünkből. Csalódott is vagyok emiatt, mert ez a csapat jó játékosokból áll, nagyszerű társaság, sem ők, sem a klub, sem a szurkolók nem ezt érdemlik, amit a tabella mutat. Éppen ezért mindennél fontosabb, hogy egységesek legyünk, a játékosoktól és a stábtól kezdve a masszőrökön át a szurkolókig, hiszen ezt a nehéz helyzetet csak egy igazi családként tudjuk átvészelni. Nem szabad összezuhannunk, mert ha térdre esünk, onnan még nehezebb felállni. A következő meccset meg kell nyernünk, ami nagyon nehéz lesz, de bízni kell magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Nincs mese.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club