Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Együtt!

Együtt!

Matches

Published: 11/20/2021, 12:11 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Eredményesnek kell lenni a vasárnapi bajnokin

Két nehéz helyzetben lévő együttes találkozik a Bozsik Arénában, ahol csapatunk az MTK Budapestet fogadja. A Honvéd jelenleg egy ponttal előzi meg az immár Márton Gábor vezette kék-fehéreket, akik augusztusban legyőzték a mieinket, így most itt a kiváló lehetőség a visszavágásra. A siker pedig nemcsak ezért számítana sokat, hanem mert az előző négy találkozó vereségei után muszáj újra pontokat szereznünk, hogy előrébb lépjünk a tabellán, s helyreállítsuk a megtépázott önbizalmunkat.

„Azt hiszem, felesleges ecsetelnem, hogy milyen szituációban vagyunk, elég csak ránézni a tabellára, a kapott gólok számára, kötelező javítanunk és előrébb lépnünk – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző. – Azt látom a játékosokon, hogy tisztában vannak a helyzet súlyával, de ezt nem a szavak szintjén kell mondanunk és nem csak az edzéseken kell ennek megfelelően teljesítünk, hanem a Bozsik Arénában, a pályán is bizonyítanunk kell. Nincs más választásunk, muszáj eredményeket elérni, hiszen ez alapján ítélik meg a munkánkat, a teljesítményünket, én pedig minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy eredményesek legyünk. Beszéltem már erről, nem akarom, hogy közhelynek tűnjön, mert nagyon nem az, de rendkívül sokat jelent nekem a Honvéd, büszke vagyok, hogy ezt a csapatot irányíthatom. Nem adhatjuk fel, együtt kell kilábalnunk a gödörből."

11/20/2021, 12:11 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches