Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élcsapathoz látogatunk

Élcsapathoz látogatunk

Club

Published: 10/28/2022, 07:37 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Második együttesünk Iváncsán lép pályára a hét végén

Közel féltávnál jár az NB III-as bajnokság, Szamosi Tamás csapata ezúttal Fejér megyébe látogat a 15. fordulóban. Második együttesünk a múlt heti Bánk elleni (0–1) bajnokit követően szeretne bizonyítani a Magyar Kupában Ferencvárost búcsúztató Iváncsa KSE ellen.

A mieink 13 lejátszott mérkőzést követően 19 ponttal a hetedik, míg az Iváncsa 12 tétmérkőzés után 31 ponttal a második helyen áll. Németh Barnabást, az NB III-as csapatunk kapitányát kérdeztük, hogyan készülnek egy ilyen találkozóra, ahol a liga talán legerősebb gárdájának vendégei lesznek.

„Tudjuk mit hajtott végre az Iváncsa, a bajnokság talán egyik legjobb kerete az övék, ha nem a legjobb – kezdte Németh Barnabás –, de én is és a társak is azért lépünk pályára ebben a mezben, mert tudjuk, hogy minden helyzetben rajtunk múlik a végeredmény, nem követhetjük el a múlt heti hibákat, jobbak vagyunk annál”.

Németh Barnabás 2017 óta szerepel Kispesten, oszlopos tagja a második csapatnak, 53 NB III-as mérkőzésen lépett eddig pályára, a mostani szezonban ráadásul csapatkapitánya is a gárdának, a karszalag viselése pedig plusz elvárásokkal jár.

„Szerencsés vagyok amiért a pályán én képviselhetem a srácokat, nem tekintek teherként a kapitányságra, inkább csak nagyobb felelősség, amivel élni kell – folytatta fiatal támadónk. – Vannak ennek is árnyoldalai, ha egy meccsen rosszabbul teljesítek, vagy a csapat nem tudja hozni azt, ami bennünk van akkor a csalódottság és a hiányérzet is nagyobb bennem, de ezzel meg tudok birkózni, hiszen más esetben nem lennék alkalmas erre a posztra”.

Szamosi Tamás három mérkőzésre szóló eltiltásával egy mondhatni biztos pont tűnt el – szerencsénkre csak rövid időre – a kispad mellől, de Németh Barnabás szerint ez nem jelenthet akadályt.

„Furcsa a mester nélkül a meccselés, de szerencsénkre a mindennapokban, az edzéseken ott van velünk, tudjuk alakítani folyamatosan a játékunkat. Nem mondhatjuk ezt hátránynak, hiszen ez is csak egy átmeneti akadály, amivel meg kell birkózni, profik vagyunk, előrébb szeretnénk lépni. Van karaktere a csapatnak, a srácokkal tudjuk mi a feladatunk és a személyes céljaink, ehhez pedig szükség van arra, hogy felülkerekedjünk az ilyen diszkomfortos helyzeteken is. Hétvégén kiemelkedő ellenfélhez látogatunk, de szeretnénk mihamarabb bizonyítani a múlt heti nehézségeket követően és megmutatni mi is van bennünk” – zárta gondolatait Németh Barna.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 15. FORDULÓ
Iváncsa KSE–Budapest Honvéd II

Október 30., vasárnap, 13:00
Iváncsa, Károlyi István Sporttelep

V: Maml Zoltán

10/28/2022, 07:37 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club