Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ellenállhatatlan kispesti csatársor

Ellenállhatatlan kispesti csatársor

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Legendás meccsek – az újpestiek jól játszó védelme sem bírt a Kispesttel

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában a november 9. – november 15. közti mérkőzésekről olvashattok.


Ellenállhatatlan kispesti csatársor

1949.11.13.: Kispest–Újpest 4–1

Ragyogó mérkőzést láthatott az a tízezer néző, aki kilátogatott Kispestre. A csúszós, vizes talaj ellenére magas színvonalú játékot hozott a Kispest–Újpest rangadó. A piros-feketék bebizonyították, hogy nem véletlenül állnak a táblázat élén. A 33. percben Cserjés szerzett vezetést a Kispestnek, aki csak Horváth sérülése miatt került a csapatba. A félidő utolsó percében Gyulai növelte a hazaiak előnyét. A 66. percben a mezőny legjobbja, Bozsik lőtt látványos gólt. Három perc múlva az Újpest Tóth M. révén szépített. A végeredményt a 73. percben Puskás állította be. A Kispest ereje ezúttal is a támadósorban volt. A csatárok nagyszerűen futballozva négy gólt szereztek, pedig az újpesti védelem nem játszott rosszul. A lilák csatársora viszont nem bírt a lelkesen és sokszor önfeláldozóan játszó kispesti védőkkel.

Kispest: Ruzsa – Rákóczi, Patyi, Tóth III – Bozsik, Bányai – Cserjés, Gyulai, Budai I, Puskás, Babolcsay. Edző: id. Puskás Ferenc


Öt gól, két kiállítás, egy kivédett büntető

1959.11.15.: Bp. Honvéd–MTK 3–2

A Honvéd pályaválasztása mellett a Népstadionban 30 ezer néző előtt rendezték az Bp. Honvéd–MTK rangadót. Részben sérülések, részben taktikai okok miatt a Honvéd edzője, Sós Károly alaposon felforgatta a csapatot. A piros-fehérek balfedezete, Kotász például a csatársorban kapott helyet. A Honvéd ebben az összeállításban még egyszer sem lépett pályára. Az első félidőben az MTK támadott többet, de helyzetei nem adódtak, a Honvéd viszont a 26. percben Tichy révén megszerezte a vezetést, sőt 5 perccel később Csinos révén növelték előnyüket a kispestiek. Három perc múlva Sándor 4 méterről szépített.

A második félidőben nagy küzdelem alakult ki. Az MTK-támadások az 51. percben vezettek eredményre, Kovács III kiegyenlített. A 64. percben Kotász, az újdonsült csatár szerezte a Honvéd harmadik gólját, ami egyben a Honvéd győzelmét is jelentette. A 76. percben a kék-fehéreknek lehetőségük volt az egyenlítésre, de Sipos büntetőjét Faragó bravúrral szögletre mentette. A büntető után Kotász szóváltásba keveredett a játékvezetővel, amiért a bíró kiállította. A mérkőzés hajrája parázs hangulatban telt el, a 83. percben Kárász megrúgta Törőcsik I-et, ezért őt is kiállította a játékvezető.

Bp. Honvéd: Faragó – Törőcsik II, Bányai, Dudás – Bozsik, Törőcsik I – Marosi, Gilicz, Tichy, Kotász, Csinos. Edző: Sós Károly.


Kocsis Lajossal nem bírtak a fehérváriak

1972.11.15.: Bp. Honvéd–Videoton SC 4–1

A hidegre forduló idő elriasztotta a nézőket, mindössze 1500 szurkoló didergett a lelátón, ők viszont nem bánták meg, hogy kimentek, mert jó mérkőzést láthattak. A Videoton védekező taktikát választott, a Bp. Honvéd viszont tetszetősen futballozott. Kocsis Lajos külön őrzőt kapott Vass személyében, aki így közelről nézhette a Honvéd karmesterének remek cseleit és mértani pontosságú labdáit. Az első félidőben Pusztai két góljával vezetett a Honvéd, szünet után Kozma szerezte a harmadik kispesti gólt. A meccs hajrájában Nagy II. szépített, a 89. percben Pál József állította be a 4–1-es végeredményt. A 10. forduló után a Bp. Honvéd vezette a tabellát, megelőzve a Ferencvárost és az Újpestet.

Bp. Honvéd: Bicskei – Kelemen, Dudás, Tajti – Pál, Szűcs – Pusztai, Kocsis, Kozma, Pintér, Csepregi. Edző: Mészáros József

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club