Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Előtérben a válogatott

Előtérben a válogatott

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Heti program – szünetel az OTP Bank Liga, fiataljaink folytatják a bajnoki pontvadászatot

A héten a nemzeti csapaté a főszerep, ami miatt nem rendeznek forduló az OTP Bank Ligában, első csapatunk számára azonban nincs megállás: pénteken a PMFC csapatát fogadjuk zárt kapus felkészülési mérkőzésen Kispesten. Második csapatunk szombaton ugyancsak hazai pályán játszik az NB III-as bajnokságban, a Simon Miklós irányította együttes ellenfele a Körösladány lesz. Múlt héten az utánpótlás számára is elrajtolt a bajnokság, s a Honvéd-MFA minden korosztálya győzelemmel indította a szezont. A 2. fordulóban az U19-es együttesünk az ETO, az U17-es és U16-os gárdánk a DVTK otthonában lép pályára, míg az U15-ös és U14-es bajnokságban az Illés Akadémiát fogadjuk szombaton. Az akadémiai csapataink mellett a héten az U12-es korosztályunk is megkezdi bajnoki szereplését: pénteken az Ikarus együttesével indít a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

 

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2020. szeptember 2., szerda
Aranyoroszlánok
M4 Sport, 17:10

2020. szeptember 4., péntek

Felkészülési mérkőzés – zárt kapus
Budapest Honvéd–PMFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00

U19-es bajnokság, 2. forduló
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA
Győr, ETO Stadion, 11:00

U12-es bajnokság, 1. forduló
Budapest Honvéd–Ikarus BSE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 18:00

2020. szeptember 5., szombat

NB III, Közép csoport, 8. forduló
Budapest Honvéd II–Körösladányi MSK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U17-es bajnokság, 2. forduló
DVTK–Budapest Honvéd-MFA
DVTK Edzőközpont, 12:00

U16-os bajnokság, 2. forduló
DVTK–Budapest Honvéd-MFA
DVTK Edzőközpont, 12:00

U15-ös bajnokság, 2. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U14-es bajnokság, 2. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

2020. szeptember 7., hétfő

Öregfiúk, 1. osztály, 2. forduló
Honvéd BKE–MTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club