Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Emlékezetes első

Emlékezetes első

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Kerezsi Zalán pontot érő gólt szerzett és reméli, a Taksony ellen is folytatják a jó sorozatukat

Kerezsi Zalánnak van már gólja a Honvéd U16-os (28 meccs/20 gól), U17-es (15/10) és U19-es (2/2) csapatában, szombat óta pedig immár a felnőttek között is, miután pontot érő gólt szerzett az NB III Közép csoportjában, a Kőrösladány ellen 1–1-re végződő találkozón.

„Szoros mérkőzésre számítottunk, hiszen erős csapat volt a riválisunk, ennek megfelelően végig nagy csatát is vívtunk a meccsen, és csak egy balszerencsés, szabadrúgás után megpattanó lövéssel kerültünk hátrányba, de aztán sikerült egyenlítenünk – tekintett vissza a szombati találkozóra a 17 esztendős Kerezsi Zalán, aki két történelemóra között (most épp a XVIII. század van terítéken) a góljáról is mesélt. – Egy szögletet követően fent maradtunk, Eördögh András labdát szerzett, visszaívelte a kapu elé, és a fejesemmel egyenlítettünk. Nagyon örültem a gólnak, ez volt az első a felnőttek között, így örök emlék lesz, csak azt sajnáltam, hogy nem sikerült győznünk, úgy teljesebb lett volna a boldogságom.”

A korosztályos válogatott támadó hozzátette, a szezon nehezebben indult, hiszen csikócsapatunknak fel kellett vennie a felnőttfutball ritmusát, a fiatalok azonban meccsről meccsre rázódnak bele ebbe a feladatba, és a mezőny bármelyik együttesével felveszik a versenyt.

„Fizikailag van még lemaradásunk a felnőttekkel szemben, de játékkal, gyorsasággal, ügyességgel tudjuk ezt kompenzálni, sőt az erényeinkkel akár a riválisok fölé is kerekedhetünk – folytatta Kerezsi Zalán. – Nagyon sokat segít nekünk az NB III-as szereplés, fiatalként megszokhatjuk a felnőttfutball ritmusát, ez az NB I felé vezető úton is fontos lépés.”

A Kőrösladány elleni döntetlen egyébként azt jelentette, hogy második csapatunk immár négy mérkőzés óta veretlen, és szerdán a Taksony vendégeként (Dunaharasztiban) is a győzelem megszerzése, illetve a jó széria folytatása a mieink célja.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 9. FORDULÓ

Taksony SE–Budapest Honvéd II

Szeptember 9., szerda, 16:30

Dunaharaszti

V: Somogyi

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club