Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erősödik a keret

Erősödik a keret

Club

Published: 01/22/2021, 03:50 PMReading time: 1 min

Lukas Klemenz a Budapest Honvéd negyedik téli igazolása

Nir Bardea átigazolása után újabb belső védővel bővül a Budapest Honvéd FC kerete, miután klubunk szerződtette a lengyel Lukas Klemenzet. A Németországban született labdarúgó átigazolási díj fejében érkezik, és két és fél éves, hosszabbítási opcióval ellátott megállapodást kötött a kispesti együttessel.

„Baráth Botond időleges kiesése, a sűrű versenynaptár valamint a konkurenciaharc erősítése érdekében igazoltunk még egy belső védőt. Lukas Klemenzet már nyáron szerettük volna megszerezni, de a klubjával akkor nem sikerült a megállapodás. Személyében egy nagyon jó felépítésű, fejpárbajokban és párharcokban is erős védő érkezett, aki a lengyel bajnokságban is jó teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta Kun Gábor ügyvezető honlapunknak.

A 25 esztendős futballista Lengyelországban kezdte a pályafutását, az Odra Opole volt az első felnőttcsapata, majd a Korona Kielce labdarúgójaként 19 évesen debütált a lengyel első osztályban. A második ligában 70 meccsen 4 gólt szerzett, az Ekstraklasában pedig 64 találkozón 2 gól és 1 gólpassz a mérlege. Karrierje folyamatosan ívelt felfelé, az elmúlt két évet az egyik legerősebb lengyel klubban, a Wisla Kraków-ban töltötte, ahol 47 első osztályú találkozón lépett pályára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta a szerződés aláírását követően Lukas Klemenz. – Az első benyomásaim a klubról, Magyarországról nagyszerűek, alig várom, hogy megkezdjük a közös munkát. Úgy gondolom, remek lehetőség számomra az, hogy a Honvéd játékosa lehetek, bízom benne, hogy rengeteg sikerben lesz együtt részünk.”

Lukas Klemenzet szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


LUKAS KLEMENZ

Született: 1995. szeptember 24.

Poszt: védő

Mezszám: 4

Magasság: 191 cm

Korábbi klubjai: Pomologia, Odra Opole, Valenciennes (francia), Korona Kielce, GKS Belchatow, Olimpia Grudziadz, GKS Katowice, Jagiellonia, Wisla Kraków

01/22/2021, 03:50 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club