Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ezúttal a felnőtteké a főszerep

Ezúttal a felnőtteké a főszerep

Club

Published: 10/17/2022, 12:45 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti program – kupa és bajnoki a nagyoknak, felkészülési mérkőzés a kicsiknek

A korosztályos bajnokságok a héten szünetelnek, így az edzéseké lesz a főszerep, ám hétfőn 19:30-kor öregfiúk-együttesünk a Szigetszentmiklós ellen indítja a heti fociprogramot. Rutinos csapatunk jelenleg második helyen áll a tizenegy csapatos bajnokságban.

Akadémiai csapataink közül U15-ös és U14-es fiataljaink lépnek pályára a héten, ők szerdán a Wisla Krakow hasonló korú együtteseivel játszik felkésszülési mérkőzést. Mindkét gárdánk 12:30-kor kezdi a maga összecsapását utánpótlásközpontunkban.

A szerda délutáni óráktól viszont már a felnőttfutball kapja a főszerepet. A MOL Magyar Kupában a 16 közé jutás a tét, csapatunk pedig Szombathelyre látogat, ahol 17 órakor indítja útjára a labdát a Haladás ellen. A kupaküzdelemmel egy időben kezdi a találkozóját NB II-es női csapatunk. A legutóbbi találkozójukon első bajnoki találataikat szerző hölgyek a Gyulai Amazonokat fogadják hazai pályán.

Ezt követően szombaton drukkolhatunk a Honvéd-sikerekért, hiszen első és második csapatunkra is bajnoki vár. 11 órakor kezdenek Szamosi Tamás tanítványai, akik a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémiát fogadják hazai pályán, míg első csapatunk Zalaegerszegre utazik, hogy 13:30-kor nekikezdjen a bajnokság második harmadának.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. október 17., hétfő

Öregfiúk, 8. forduló
Honvéd BKE–Szigetszentmiklós MKFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2022. október 19., szerda

U14, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Wisla Krakow
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:30

U15, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Wisla Krakow
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:30

Női NB II, Keleti csoport, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd–Gyulai Amazonok
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00

MOL Magyar Kupa, 4. forduló
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum, 17:00

2022. október 22., szombat

NB III, Közép csoport, 14. forduló
Budapest Honvéd II–Bánk-Dalnoki LA
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

OTP Bank Liga, 12. forduló
ZTE FC–Budapest Honvéd FC
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 13:30

10/17/2022, 12:45 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club