Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fájdalom nélkül

Fájdalom nélkül

Club

Published: 09/04/2021, 05:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Másfél hónap kihagyás után tért vissza a pályára Kovács Nikolasz

Öt helyen is változtatott a csapatán Horváth Ferenc a Budapest Honvéd–Budafok felkészülési mérkőzés 59. percében, többek között Kovács Nikolaszt is csatába dobta, aki sérülése miatt legutóbb még a Villarreal elleni stadionavatón viselt piros-fekete mezt.

„Kicsit furcsa volt újra pályán lenni, de természetesen nagyon örülök neki, hogy visszatérhettem – mondta az edzőmérkőzést követően Kovács Nikolasz. – Arra számítottam, hogy nem játszom még a Budafok ellen, hiszen csak kedden kezdtem el a csapatedzéseket, de végül pályára léphettem. Szerencsére rendbejött a lábam, míg az előző hétvégén még kisebb mozgásoknál éreztem a fájdalmat, most már ez teljesen elmúlt. Jól éreztem magam, nem is fáradtam el, az eredménnyel és a mutatott játékkal viszont én sem vagyok elégedett.”

Jobb oldali védőnk egy rossz mozdulat következtében kényszerült partvonalon túlra: egy július végi edzésen, az egymás elleni játékban Tamás Krisztián húzott el a bal oldalon (ahogy a mérkőzéseken megszokhattuk), Kovács Nikolasz pedig az ő beadását blokkolta becsúszva, ám a leérkezésnél meghúzódott a térdszalagja.

„Eleinte térdrögzítőt kellett hordanom, ezért az első két hét csak felsőtest-edzésből állt, lábra nem tudtunk dolgozni, mert a balt nem tudtam behajlítani – mesélt a rehabilitációról a 22 esztendős játékos. – Utána fokozatosan jöttek biciklizések, futások és a héten már teljes értékű munkát végeztem a csapattal. Hálával tartozom Hajdu Attila gyógytornásznak, hogy ennyit foglalkozott velem, neki is köszönhetően játszhattam ismét.”

Kovács Nikolasz régi ismerősként tért vissza Kispestre nyáron, hiszen a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, az elmúlt két szezont pedig az FC Ajkánál töltötte kölcsönben, így ő is aktív részese volt a bakonyi klub története legjobb eredményének az NB II-ben.

„Nagyon jó volt visszajönni a Honvédhoz, szerencsére mindenki szeretettel fogadott, igaz, könnyebb is volt a beilleszkedés, hiszen szinte mindenkit ismertem – mosolygott Kovács Nikolasz, aki a közeljövő céljairól is beszélt.  – Élvezem a munkát, a sérülést követően pedig azért dolgozom, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, és eredményesek legyünk a csapattal!”

09/04/2021, 05:15 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club