Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felemás érzések

Felemás érzések

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Szendrei Norbertnek kétpontnyi hiányérzete van a Fehérvár elleni meccs után

Már a 4. percben előnyt szerzett a MOL Fehérvár az OTP Bank Liga 28. fordulójában, aminek következtében a 63. percig szaladtunk az egyenlítés után. Szendrei Norbert szerint bár egy pontot szerezni mindig jobb, mint kikapni, nem biztos, hogy aláírta volna a döntetlent a mérkőzés előtt a tabella második helyén álló Fehérvár ellen.

„Nehéz kérdés, hogy elégedettek lehetünk-e a döntetlennel, mert a meccs előtt még arról beszélgettünk az öltözőben, hogy nyerni akarunk – mondta fiatal akadémistánk az 1–1-re végződő találkozó után. – Ha onnan közelítjük meg, hogy a második félidőben sikerült kiegyenlíteni, akkor pozitív dolog az egy pont megszerzése, de én azért kicsit csalódott vagyok.“

A 20 éves középpályásunk szerint a játék képe alapján akár a 3 pontot is begyűjthette volna a Honvéd, emiatt saját elmondása szerint is kicsit negatív volt a hangulata a találkozó után.

„Utólag visszatekintve azt mondom, hogy több helyzetünk volt az ellenfelünknél, s ha nem kaptuk volna azt a gólt a legelején, akkor talán máshogy alakult volna a meccs – elmélkedett Szendrei Norbert. – Igaz, ha bemegy a Fehérvár tizenegyese, úgyszintén, de szerencsére azt sikerült kivédeni. Úgy érzem, jobban játszottunk, mint az ellenfél, sokkal több helyzetünk is volt, így maradt bennem hiányérzet.“

Szendrei Norbert elárulta, jól érezte magát a pályán, s ahhoz képest, hogy milyen sorozatterhelés áll a csapat mögött, még mindig fittnek érzi magát. Akadémistánk pedig azt is elmondta, hogy a siker receptje egyszerű.

„Egyértelmű, hogy a helyzetkihasználásunkon javítanunk kell – vonta le a Fehérvár elleni mérkőzés tanulságait Szendrei Norbert. – Jól játszottunk ezen a meccsen, jól kialakítottuk a helyzeteinket, de a befejezéseink nem sikerültek, Ugrai gólját leszámítva. Ezen dolgoznunk kell, hiszen jönnek a következő mérkőzések és természetesen nyerni szeretnénk.“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club