Az A-csoport hetedik fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolt U19-es együttesünk, az ellenfelünk pedig az a PAFC volt, melynek kezdőcsapata olyan játékosokból állt, akik hétről hétre az NB III-ban játszanak, sőt ketten már az NB I-es debütáláson is túl vannak.
Ennek tudatában nem ígérkezett könnyű meccsnek a szerdai és sajnos ennek megfelelően is kezdődött, hiszen egy pontrúgást követően már a 12. percben megszerezték a vezetést a felcsútiak. Hiába mentek a folytatásban az egyenlítésért a kispestiek, sőt, a találkozó végéhez közeledve még a kapufát is eltalálták a mieink, gólt azonban nem sikerült lőni, így maradt az 1–0-s vendégsiker.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, A 7. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Virág A. (Szabó Ri., Szabó Ró.)
G: Janyickij (12.)
Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Tarcson (Fehér B., 72.), Pilter, Nagy Z. (Polák, a szünetben), Átrok (Kocsis G., 78.), Szabó B. (László M., 60.), Varga G., Morvai, Menyhárt (Pukhtieiev, 60.), Krajcsovics
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Amikor megláttam, hogy az NB I-es és NB III-as keret játékosaival érkezett ellenfelünk a mérkőzésre, ahogy mondani szokták, még tovább fokozódott a hangulat és a vágy, a játékosok pedig nagyszerűen beleálltak a meccsbe. Jó volt látni, amit a játék különböző elemeiben és fázisaiban produkálnak a srácok és irtó rossz volt megélni, hogy a mezőnyfölény, a helyzetek és a kapufa ellenére sem szólt akkorát a szerdai nap, mint amennyire szerettük volna. Büszke vagyok a csapatra, ellenfelünknek pedig gratulálunk!






