Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fellépett a dobogóra a Kispest!

Fellépett a dobogóra a Kispest!

Academy

Published: 11/15/2022, 01:01 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

U14-es csapatunk újabb győzelmével már a harmadik helyen áll a bajnokságban

Újabb győzelmével már a bajnokság dobogójának harmadik fokán áll U14-es csapatunk. Az ETO FC Győrt fogadták Mihályi Tamás fiai Kispesten és az elmúlt hetek jó szokását megtartva, könnyed sikerrel biztosították a három pontot. Az első félidőben egygólos vezetéssel vonultak a fiatalok az öltözőbe, de a második játékrész már további három gólt hozott nekünk.

Mihály Tamás: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és hamar gólt is tudtunk szerezni, azonban utána nem nyújtottuk azt a magabiztos játékot, amit szerettünk volna. Ez pozitív irányba változott a második félidőre, sokat javult a játék, illetve rengeteg helyzetet kidolgoztunk, amiből még hármat tudtunk értékesíteni, így megérdemelten győztünk. Hiányérzetem annyiban van, hogy most kevés igazán kiemelkedő egyéni teljesítményt láttunk, bár a csapat játéka ezt kárpótolta.

U14 KIEMELT BAJNOKSÁG, 10 FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 4–0 (1–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Horváth Balázs (Horváth T., Szuhodovszki)
G: Varga K. (2.), Shodunke (61.), Varga Z. (66.), Horváth-Garaba (80.)

Honvéd-MFA: Jakab (Vas, 62.) – Ferencz (Kayali, a szünetben), Russnák, Schwarcz, Csörgő, Varga-Sós (Varga Z., a szünetben), Kobela (Érsek, a szünetben), Varga K., (Shodunke, 52.), Martin, Acsai (Horváth-Garaba, 62.), Bogdán (Schmél, 54.)
Vezetőedző: Mihályi Tamás

11/15/2022, 01:01 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy