Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feltöltődés

Feltöltődés

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Az egymás elleni játékot élvezte a legjobban Nagy Gergő az első edzésen

Hétfőn kezdte újra a csapatedzéseket a Budapest Honvéd FC, csapatunk tagjai pedig láthatóan jó hangulatban, nagy kedvvel gyakoroltak, ami nem is csoda, hiszen március közepén volt legutóbb együtt a gárda, az utolsó találkozás óta pedig 49 nap telt el!

„Jól éreztem magam, feltöltődést jelentett a közös edzés – kezdte Nagy Gergő, a Budapest Honvéd középpályása. – Az előző két hét, az akadémián végzett egyéni edzések során már úgymond kóstolgattuk egymást, de még csak biztonságos távolságból, a mostani volt viszont az első alkalom, amikor tényleg együtt lehettünk. Ráadásul az edzés végén egymás elleni játék is volt, amikor újra boldognak érezhettük magunkat és élvezhettük a focit.”

A 27 esztendős labdarúgó hozzátette, most jön még a neheze, hiszen vissza kell rázódniuk, szokni az új szituációt és alkalmazkodni minden szabályhoz – a csapatedzések a legszigorúbb egészségügyi protokollok betartása mellett zajlanak –, miközben azt is várják a játékosok, hogy újrakezdődjön a bajnokság.

Nagy Gergő szerint az első edzésen még mindig minden jól megy, olyan, mint amikor sérülés után tér vissza az ember és viszi a lendület. Természetesen lesznek nehezebb pillanatok, középpályásunk a második hétre várja ezt az időszakot, de a cél, hogy ebben a feltöltődött állapotban folytassák a munkát.

„Hogy mi volt a legjobb momentuma az első edzésnek? Egyértelműen a játék a végén. Kétszer tizenöt percet játszottunk, jólesett nagyon, hiszen a fociban mindig maga a játék a legjobb” – tette hozzá mosolyogva Nagy Gergő.

(A fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club