Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Felvesszük a kesztyűt!”

„Felvesszük a kesztyűt!”

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Gyorsak, erősek – mindkét fél nagy csatára számít a csütörtöki Honvéd–Malmö meccsen

Edzés és sajtótájékoztató – a szokásos meccsnap előtti procedúra mentén zajlott a Budapest Honvéd FC és a svéd Malmö FF csatájának –1. napja, amikor is a felek már a találkozó helyszínén gyakoroltak (az edzésből a szabályoknak megfelelően 15-15 perc volt nyilvános), illetve a két vezetőedző, valamint egy-egy kulcsjátékos a sajtó képviselőinek is beszélt a csütörtöki mérkőzésről.

Bódog Tamás, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője: „A Malmö nagyon erős csapat. Magasak, kevés gólt kapnak szabad- és szögletrúgás után, ezekből a szituációkból viszont kifejezetten erősek, de megvan az ellenszerünk a kivédekezésére. Sokat lesz a levegőben a labda, légiparádéra készülünk! A két szélső védőjük is sokat segít a támadásban, egyből próbálják előre játszani a labdát, sokat ívelnek. Hiszek benne, hogy a múlt heti, Diósgyőr elleni bajnoki győzelem nagy lendületet adott, s kitart a Malmö ellen is. Szóval, sok párharcra számítunk, de felvesszük a kesztyűt! Messze vagyunk még attól a szinttől, ahová el szeretnénk jutni, a svédek ellen tennénk még egy lépést előre.”

Hidi Patrik, a Budapest Honvéd FC csapatkapitánya: „A Malmö nem véletlenül vezeti a tabellát, masszív, fizikálisan nagyon erős csapat, a párharcokban kiemelkedőek. Biztos vagyok benne, hogy a DVTK elleni győzelem ad akkora pluszenergiát, hogy továbbjussunk csütörtök este.”

Jon Dahl Tomasson, a Malmö (játékosként BL-győztes) edzője: „Feltérképeztük az ellenfelet, találtunk gyenge pontokat. A Honvéd direkt futballt játszik, gyorsak, különösen figyelnünk kell a kreatív Gazdag Dánielre és Hidi Patrikra, utóbbi bal lába kiemelkedő. Mivel egy meccsen dől el a továbbjutás, különösen koncentrálnunk kell.”

Ola Toivonen, a Malmö támadója: „A Honvéd a támadófutballt erőlteti, nagy harcra készülök. Nem számít, hogy az utóbbi három bajnokin mindössze két pontot szereztünk, hiszem, hogy csütörtökön továbbjutunk, s újra jó szériába kerülünk.”


01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club