Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fókuszban az MTK

Fókuszban az MTK

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A pénteki találkozó áll már a figyelem középpontjában

A vasárnap, péntek meccsritmusból csak a péntek marad meg a Budapest Honvéd FC számára, hiszen a PAFC elleni szezonnyitó elhalasztásra került, így a mieink számára csak augusztus 21-én kezdődik a 2020–2021-es idény, és nem Felcsúton, hanem az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

„Teljesen átírta a programunkat a halasztás, hiszen úgy készültünk, hogy vasárnap meccsünk lesz, így a terhelést is másként kell megkapniuk a játékosoknak – mondta Bódog Tamás a hétfő délelőtti edzést követően, aki a vasárnapi találkozó helyett tréninget tartott a társaságnak. – Annak ellenére, hogy nem szerencsés a történet, bízom benne, hogy Felcsúton mihamarabb rendezőnek a dolgok és lejátszhatjuk az elhalasztott mérkőzést.”

A szakvezető hozzátette, a mérkőzést nem lehet edzéssel kiváltani, de terhelésből így is jutott a játékosoknak, a stáb pedig az elmaradt meccs miatt másként építi fel a hetet.

„Hétfőtől már csak a pénteki mérkőzésre koncentrálunk, láttuk az MTK-t, támadó felfogásban játszó csapat, és mostantól visszazökkentünk abba a ritmusba, ami minket a megfelelő irányba visz. Nem az elmaradt meccsre, hanem az MTK elleni találkozóra fókuszálunk” – hangsúlyozta Bódog Tamás.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club