Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folyamatos fejlődés

Folyamatos fejlődés

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Banó-Szabó Bence napi két edzéssel készül, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljön

Kereken két hónapja műtötték meg a tavasszal keresztszalag-szakadást szenvedő Banó-Szabó Bencét, aki Hajdu Attila gyógytornász vigyázó szemei mellett végzi a rehabilitációját, hogy minél hamarabb visszatérhessen a pályára.


Ha a nézésedet veszem alapul, egyre többet látunk mosolyogni, ha a járásodat, akkor nem sántikálsz, szóval így két hónap után hogy érzed magad?

Több mint másfél hónapja dolgozunk már, szerencsére a járásom rendben van, a mindennapi életben már nem zavar a sérülés, egyébként pedig folyamatosan végezzük a szükséges feladatokat. Napi két edzésem van, érzem, hogy fejlődik a lábam, vannak jobb, és persze vannak nehezebb napok, de javulok, illetve az is jó, hogy a társak is itt vannak már.

Mekkora segítség, hogy nem az üres öltözőbe kell bejönnöd reggelente?

Bár a többiek a pályán dolgoznak, én pedig a konditeremben, szóval nem vagyunk folyamatosan együtt, az edzések előtt és után azonban találkozunk, beszélgetünk, ami jót tesz nagyon a lelkemnek.

Gyógytornászunk, Hajdu Attila nagyon kegyetlen veled?

Ez egy jó kérdés (nevet). Egyelőre nem annyira. Megterhelő persze a rehabilitáció, de szerintem az igazán kemény edzések akkor következnek majd, amikor a pályán futok és elővesszük a nagyobb súlyokat. Azt látom, hogy kezd visszajönni az izom a combomba, haladunk szépen, ahogyan szükséges.

A rehabilitáció elején említetted, hogy vannak még fájdalmaid, ezek már elmúltak?

Szerencsére igen. Bár a hétfői edzésen egy kicsit éreztem a térdem, de ez nem jellemző, ezt a fájdalmat is inkább annak tudom be, hogy lassan már kétórás edzéseim vannak, és egyre nagyobb a terhelés.

A tréningek mellett mennyire kell odafigyelni a táplálkozásra, a pihenésre?

Az edzések között, után próbálok minél többet otthon lenni, pihenni, vagy éppen a barátaimmal tölteni a szabadidőmet. Elkezdtem egy dietetikussal is dolgozni, és minden olyan eszközt igénybe veszek, amire szükségem van a minél gyorsabb felépüléshez.

Számolsz már vissza?

Nincs otthon naptáram, úgyhogy hivatalosan nem. Sokan kérdezik, hogy mikor térhetek vissza, nem tudok pontos időpontot mondani, remélem, a lehető leghamarabb újra pályán lehetek.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club