Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folyamatos fókusz

Folyamatos fókusz

Club

Published: 02/23/2021, 08:19 PMReading time: 1 min

Djordje Kamber szerint jó úton indult el a csapat

Szombaton még az OTP Bank Ligában harcolt a Ferencvárossal a Budapest Honvéd, szerdán pedig újabb kihívás elé néz, amelynek tétje ezúttal a legjobb 8 közé jutás lesz a Magyar Kupában. A zalaegerszegi találkozót optimistán várja Djordje Kamber, aki szerint komolyan veszi a munkát a csapat.

„Nagyon pozitív hét áll mögöttünk, új lendületet kaptunk, és szerintem jó úton indultunk el, amit szombat este is látni lehetett a Fradi ellen – tekintett vissza rutinos játékosunk a címvédővel vívott bajnoki találkozóra, amely kapcsán kiemelte, hogy bár a pontszerzés elmaradt a Groupama Arénában, biztató teljesítményt nyújtott a csapat, s ilyen formát remél a folytatásra is. – Nem lesz könnyű dolgunk a hátralevő meccseken, ezért az elmúlt napokban is azon dolgoztunk, hogy pontosítsunk a játékunkon, s hogy kinek, mi a feladata. Egy másodpercre sem lehetünk dekoncentráltak, folyamatosan fókuszálnunk kell, csak így lehetünk sikeresek.”

A szezon során kétszer találkoztunk már a ZTE együttesével, az őszi bajnoki mérkőzésen 4–2-es győzelmet arattunk otthonukban, míg januárban, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2–2-es döntetlen született.

„Biztos, hogy nehéz ellenfél lesz a Zalaegerszeg, az elmúlt két meccs is, amit ellenük játszottunk, ezt mutatta – mondta aktuális riválisunkról Djordje Kamber, amelynek korábban több mint két évet töltött soraiban. – Az utolsó néhány mérkőzésükön ők is egy kis hullámvölgybe kerültek, de ez egyáltalán nem számít. Az, hogy ki az ellenfél, másodlagos, sokkal fontosabb az, hogy mi mennyire koncentrálunk, hogyan játszunk majd. Ez lesz a kulcs, nemcsak szerdán, de a következő tizenegy bajnokin, na meg remélem, még néhány kupameccsen is. Ha együtt leszünk a pályán és küzdünk majd egymásért, akkor nem kell félnünk senkitől.”

02/23/2021, 08:19 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club