Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos a labda nélküli játék

Fontos a labda nélküli játék

Academy

Published: 09/27/2022, 06:10 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Sebe Botond nagyon várja a Dabas elleni összecsapást

A Meton-FC Dabas SE érkezik utánpótlásakadémiánkra hétközi mérkőzésre, hogy összecsapjon második együttesünkkel. A mindössze 16 éves Sebe Botond ebben a kiírásban lett tagja felnőtt együttesünknek, amelyben eddig három találkozón kapott szerepet.

„Izgalmas volt, hogy már az első mérkőzésemen a kezdőben kaptam helyet – emlékezett vissza az MTK elleni debütálására fiatal hátvédünk –, éreztem a bizalmat a szakmai stáb részéről, de tudom, hogy még csak az utam elején járok. Meg kell szokni a felnőttfutballt, itt jóval gyorsabb a játék és a labda nélküli helyezkedés is fontosabb.”

Fiatal csapatunk a hétvégén elszenvedett vereség után a Dabas együttese ellen találna vissza újra a győzelem útjára.

„Szerintem talpra tudunk állni, mert hétvégén is teljesíteni tudtuk, amit az edző kért, mégis van, mikor nem úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnénk – emlékezett vissza a hétvégére Sebe Botond. – Megmondom őszintén, hogy nem ismerem annyira az ellenfelet, annyit tudok, hogy jó csapat érkezik, de már sokszor megmutattuk, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Várom, hogy újra pályán legyünk és amennyiben ugyanolyan hozzáállással készülünk a Dabas elleni mérkőzésre, ahogy a legutóbbi bajnokikra, akkor nyerni tudunk.”

09/27/2022, 06:10 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy