Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos mérkőzés jön

Fontos mérkőzés jön

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Gazdag Dániel bízik abban, hogy elindul a csapat felfelé

Négy nappal a kisvárdai döntetlen után már újabb megméretés vár a Budapest Honvéd csapatára, hiszen hétközi fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga. Szerdán épp a tabellán egy ponttal mögöttünk álló DVTK együttesét fogadjuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, Gazdag Dániel pedig elmondta, bizakodva várja a találkozót.

„Nagyon fontos mérkőzés következik, ezzel mindenki tisztában van – kezdte középpályásunk. – Ugyanúgy készültünk, mint a többi meccsre, de szeretnénk most már nyerni. Az elmúlt mérkőzések nem úgy alakultak, ahogy előre elterveztük, nem sikerült győzelmeket aratni, de azt gondolom, hogy mindenki megtesz azért mindent, hogy ez a sorozat átforduljon és elinduljunk felfelé. Kisvárdán a védekezésünk hellyel-közzel rendben volt, próbáltunk stabilabban játszani, mint a korábbi meccseken, s úgy gondolom, hogy ebből kiindulva kell a támadójátékunkban is fejlődést mutatni, helyzeteket kialakítani, s abból gólokat szerezni. Ez a legfontosabb ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.”

A két együttes legutóbbi összecsapásából a kispestiek kerültek ki győztesen, a 4–2-es győzelmünkből akkor középpályásunk két gólt vállalt. 


„Nehéz ellenfél lesz a Diósgyőr. Ők sem állnak jól a bajnokságban, úgyhogy biztosan ők is fel lesznek tüzelve, legalább annyira szeretnének győzni, mint mi – mondta aktuális ellenfelünkről Gazdag Dániel. – Az őszi egy jól sikerült mérkőzés volt számunkra, ez adhat egy kis erőt. Ha ugyanúgy játszunk, mint azon a meccsen, akkor ezúttal is nyerhetünk, bízom benne, hogy sikerül azt a formát most is visszaadni a pályán.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club