A negyedik világbajnoki selejtezője egyben talán a magyar válogatott legnehezebb feladatát jelentette a sorozatban, hiszen a friss Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia látogatott a Puskás Arénába. Az első játékrészben rendkívül stabilan futballozott Marco Rossi alakulata, jóformán helyzetbe sem került a vendégegyüttes. A második játékrészre azonban Gareth Southgate felpörgette klasszisokkal teletűzdelt gárdáját, amely Raheem Sterling, Harry Kane, Harry Maguire és Declan Rice góljaival 4–0-s győzelmet aratott a mieink felett.
A találkozó így is hordozott magában kellemes momentumot: a 82. percben Gazdag Dániel lépett pályára csereként, aki sérülését követően az első válogatott mérkőzését játszotta. A másik két Magyar Futball Akadémia-nevelésű kerettag közül Schön Szabolcs a cserepadon ült, Botka Endre kisebb sérülés miatt nem került keretbe, míg a szintén Kispesten nevelkedő Szalai Ádám csapatkapitányként végig játszotta az összecsapást.
A nemzeti tizenegy négy fordulót követően 7 ponttal a 3. helyen áll a csoportjában. A magyar válogatott vasárnap Albániában folytatja a selejtezősorozatot, majd jövő szerdán Andorrát fogadja a Puskás Arénában.
fotó: mlsz.hu





