Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyors gólváltás

Gyors gólváltás

Academy

Published: 05/24/2022, 04:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Döntetlent ért el a Győrrel U19-es csapatunk

A szezon utolsó hazai bajnokiján U19-es együttesünk a Győrt fogadta, áprilisban ellenfelünk otthon 4–1-re tudott nyerni, a mieink pedig most igyekeztek kijavítani a korábbi fiaskót.

Ennek megfelelően játszottak a kispestiek, az első félidőben büntetőhöz is jutottak, amit azonban sajnos nem sikerült értékesíteni. A 39. percben a győriek megbüntették a kimaradt tizenegyest és megszerezték a vezetést, viszont Pilter Milán jóvoltából öt perccel később egyenlítettünk. A találkozón több találat nem esett, így 1–1-es döntetlen ért véget az összecsapás.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 1–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Fekete Z. (Végh F., Kis K.)

G: Pilter (44.) ill. Huszár (39.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Gera, Tarcson, Fehér B. (Ulbert, 57.), Polák (Szabó B., a szünetben), Fábiánkovits (Moery, 86.), Keresztes, Pilter (Kovács V., 82.), Varga G., Morvai

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – A mostani mérkőzésünkre is igaz a mondás, miszerint a „mi problémánk, az másnak az álma!" A meccset nagy részben irányítva és ráerőltetve az akaratunkat ellenfelünkre nyílt játékot produkáltunk egy szintén jól és remek felfogásban teljesítő ETO ellen!

05/24/2022, 04:00 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy