Negyedórát sem kellett várni arra, hogy megszerezze a vezetést a Budapest Honvéd FC második együttese az Újpest elleni felkészülési mérkőzésen.
Az első csapat tagjai már éppen végeztek a levezető futásukkal és elkezdtek a pálya szélén gyülekezni, hogy megnézzék a társakat a lila-fehérekkel szemben. Így azt láthatták, hogy a Májer Milán elleni szabálytalanság után Bocskay Bertalan ívelt középre a bal oldalról, az üresen hagyott Tóth-Gábor Kristóf pedig jól érkezett, majd a kapu jobb oldalába továbbította a labdát.
A folytatásban kiegyenlített játékot hozott a találkozó, többet volt nálunk a labda, néhány ígéretes lehetőség is adódott a csapat előtt, de a vendégeknek is voltak veszélyes lehetőségeik, védelmünk azonban állta a sarat. A félidő utolsó 15 percében előbb Májer Milán került helyzetbe, a korábbi kispesti, Tomori Zoltán hárított, majd Bocskay Bertalan szabadrúgása szállt el a léc felett.
A szünetben hármat cserélt Simon Miklós vezetőedző, majd a folytatásban több fiatal tehetségünk kapott lehetőség. Továbbra is Honvéd dominált, szinte végig a vendégek térfelén zajlott a játék, a 63. percben pedig Erdélyi Botond kapufája után a kipattanó labda Thierryhez került, a barbadosi támadó pedig a bal alsó sarokba lőtt.
Ezzel a góllal gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, s bár növelhettük volna még az előnyünket, a folytatásban már egyik csapat sem talált kapuba. Második csapatunk hasznos mérkőzésen van túl, megszerezte a felkészülési szezon első sikerét, és jobbára a játékra sem lehetett panaszunk.
Simon Miklós együttese jövő szombaton a Kaposvárt fogadja, augusztus 2-án pedig már jöhet az Iváncsa elleni szezonnyitó.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd FC II–Újpest FC 2–0 (1–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött
Vezette: Oláh Gábor (Tóth V., Szalai B.)
Gólszerző: Tóth-Gábor (12.), Thierry (63.)
Honvéd II: Megyeri – Buna (Erdélyi, 55.), Szabó A. (Fazekas L., 82.), Kamber (Kálnoki-Kis, a szünetben), Aliji (Bartha, a szünetben) – Sani (Thierry, a szünetben), Bocskay (Keresztes, 73.), László D. (Kovács D., 73.) – Cipf (Benczenleitner, 73.) – Májer (Eördögh, 62.), Tóth-Gábor (Németh D., 62.)
Vezetőedző: Simon Miklós




