Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem, nézőcsúcs

Győzelem, nézőcsúcs

Club

Published: 09/27/2021, 02:53 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – a párosítás történetében az eddigi legtöbb néző előtt nyert a Honvéd Gyirmóton

Számok 

5

Nenad Lukic a Gyirmót ellen ötödik bajnoki gólját szerezte Honvéd-mezben.  

18

Az I. osztályban szereplő öregfiúk csapatunk 18 meccs (2 döntetlen, 16 győzelem) óta veretlen.

2381

A Gyirmót–Honvéd mérkőzést 2381 néző látta a helyszínen. A párosítás történetében eddig ez a nézőcsúcs.

 

Tudtad? 

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc és pályaedzője, Szamosi Tamás egyaránt Kispesten nevelkedett.

 

A hét mondása 

Horváth Ferenc nyilatkozta a 4–2-es kispesti győzelmet hozó Gyirmót–Honvéd mérkőzés után: „Ne felejtsük el, hogy sem a Fehérvár, sem az MTK nem tudott nyerni korábban a Gyirmót otthonában, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. A győzelemmel el tudtunk lépni a katicától, amelynek hét pontja van, a következő cél a Túró Rudi, amelynek számtalan pontja van.”

 

Ez történt a héten (szeptember 27. – október 3.)

100 éve:

1921. szeptember 27-én a Fegyelmi Bizottság I. sz. bizottsága három kispesti játékos, Blasnik József, Budai András és Jeszmás József játékjogát engedély nélkül való távozásért és professzionalizmus gyanúja miatt felfüggesztette.

50 éve:

Szeptember 29-én Belgrádban ünnepélyes keretek között rendezték a Közép­európai Kupa 1971/72. évi küzdelemsorozatának sorsolását, melyen Magyarországot a Bp. Honvéd képviselte. A hat csapatot két csoportba osztották. A Budapesti Honvéd az „A” csoportba került, a jugoszláv Celik, és a csehszlovák Sparta Praha társaságában.

25 éve:

1996. szeptember 29-én a Kispest-Honvéd FC a Bozsik Stadionban 4–0-ra győzött a Siófoki Bányász FC ellen. A kispestiek góljait Bárányos, Jovanovics, Plókai A. és Lóczi szerezték.


Születésnapok

szeptember 27.: Badics Pál (1921)

szeptember 28.: Palicskó Tibor (1928)      

október 1.: Hajdú Norbert (1982), Marius Sasu (1975)

október 2.: Frivaldszky Jenő (1913), Karalyos István (1953)

                       

Elhunytak 

szeptember 27.: Budai III Sándor (2010)     

október 3.: Szépföldi József (1996)  

 

Csapataink eredményei

OTP Bank Liga: Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd 2–4

NB III: Dunaújváros–Budapest Honvéd II 1–1
Budapest Honvéd FC II–FC Dabas 1–4

U19: Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 2–0

U17: Budapest Honvéd-MFA–Gyirmót SE Győr 1–2

U16: Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia 4–0

U15: Budapest Honvéd-MFA–Paksi FC 3–1

U14: Budapest Honvéd–MFA–ETO FC Győr 4–0

Öregfiúk: Honvéd BKE–Ferencváros 3–3

09/27/2021, 02:53 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club