Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem Svájc ellen

Győzelem Svájc ellen

Academy

Published: 02/19/2022, 01:18 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Veretlenül zárta a spanyolországi túrát a négy Honvéd-MFA-játékossal felálló U17-es nemzeti együttes

Hazatért spanyolországi edzőtáborából U17-es válogatottunk, melynek  során azzal a Svájccal találkozott kétszer felkészülési meccsen, amely csoportelsőként jutott tovább a márciusi elitkörbe, míg a mieink legjobb harmadikként kvalifikálták magukat az Eb-selejtező második fordulójába. A szerdai összecsapáson 5–2-re nyertek Szélesi Zoltán tanítványai, a péntekin pedig 2–0-s hátrányból tudott egyenlíteni a magyar csapat.

A keretben négy Honvéd-MFA-játékos is ott volt és bizonyíthatott az edzői stábnak. Kalocsány Péter az első meccsen a 67. percben állt be csereként, majd a következő alkalommal 76 percet kapott. Kocsis Gergő szerdán az első félidőben, pénteken a második játékrészben szerepelt. Szabó Tibor végig játszott a nyertes találkozón, a döntetlen során nem állt be, míg Szűcs Tamás egy tizenegyesgóllal vette ki a részét a győzelemből, emellett 60 percig volt a pályán, majd a második mérkőzésen az első félidőben játszott.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

SVÁJC–MAGYARORSZÁG 2–5 (2–3)

A magyar gólszerzők: Szűcs T. (10. – tizenegyesből), Lisztes (39.), Pócs (42.), Pesti (90., 90+2.)

SVÁJC–MAGYARORSZÁG 2–2 (2–0)

G: Pesti, Almássy

(fotó:mlsz.hu)

02/19/2022, 01:18 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy