Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Győzni szeretnénk!“

„Győzni szeretnénk!“

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Gazdag Dániel szerint a javuló játékot a visszavágóra is át kell menteni

Másodjára lépett pályára a héten Pakson a Budapest Honvéd csapata, hiszen a szerdai Magyar Kupa negyeddöntő első meccse után szombaton a bajnoki pontvadászatban is megmérkőzött a két együttes. Azonban akárcsak a kupameccsen, ezúttal sem született döntés a felek között, hiszen egy pontot jelentő 0–0-s egállal zártuk az összecsapást. A két mérkőzés között azonban nagy különbséget látott Gazdag Dániel.

„Azt gondolom, hogy játékban azért jobbak voltunk, mint szerdai meccsen – mondta a második paksi meccsről válogatott középpályásunk. – Valamivel több helyzetet tudtunk kialakítani. Rögtön a meccs elején volt egy nagyon nagy helyzetünk, azután még pontrúgásból is voltak nagy lehetőségeink, de sajnos egyiket sem váltottuk gólra.“


Lesz még lehetősége ezt még kijavítania a csapatnak, hiszen szerdán harmadszor is megmérkőzik a Pakssal, a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, Gazdag Dániel szerint pedig egyértelmű a feladat.

„Az első mérkőzéshez képest tudtunk javulni támadójátékban, ezt ugyanígy kell majd a következő meccsen is tennünk – mondta Gazdag. – Szerdára javulnunk kell a helyzetkihasználásban, hiszen mindenképpen győzni szeretnénk!“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club