Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzött a Topolya

Győzött a Topolya

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kettő nullára kapott ki csapatunk a pénteki felkészülési mérkőzésen

A válogatott szünet alatt sem maradt mérkőzés nélkül a Budapest Honvéd FC, csapatunk a szerbiai bajnokság negyedik helyén álló Topolya együttesét fogadta a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

A felkészülési mérkőzésen a vendégek gyorsan előnybe kerültek, a hatodik percben egy szöglet után Janko Tumbasevics fejelt a hálóba, s bár a találkozó kiegyenlített játékot hozott, sőt a mieink több szép támadást is vezettek, gólt mégis csak a Topolya tudott szerezni. Kettőt is, miután a 24. percben egy bal oldali beadásra Rovcanin érkezett tisztán, és a jobb alsó sarokba továbbította a labdát.

A félidő hátralevő részében inkább a Honvéd-helyzetek sorjáztak, de Jorgics kapus két N’Gog-lövést is hárított, Vadócz távolija mellászállt, míg Kálnoki-Kis fejese egy védőről pattant szögletre. A legnagyobb lehetőség a 32. percben adódott, amikor egy N’Gog, Gazdag összjáték után középpályásunkat a földre vitték a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt a labdát villámgyorsan felkapó Kukoc végezte el, „panenkás” megoldással próbálkozott, a labda azonban a gólvonal előtt már lepattant, s a visszavetődő kapus megkaparintotta azt.

A második félidő visszafogottabb futballt hozott, többnyire a Honvéd birtokolta a labdát, Uzoma szerzett egy lesgólt, Jorgics kapus pedig N’Gog és Egerszegi kísérletét is hárította, többször pedig egy-egy pontatlan passzon akadtak el az akciók, így hiába a mezőnyfölény, nem sikerült a szépítés. A hajrában előbb Horváth András védett egy lövést, míg az utolsó percben egy felpördülő labda N’Gog elé került, fejese viszont mellément, majd a játékvezető lefújta a mérkőzést.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–Topolya (szerbiai) 0–2 (0–2)

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Gólszerző: Tumbasevics (6.), Rovcanin (24.)

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches