Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzött a világ legjobb klubcsapata

Győzött a világ legjobb klubcsapata

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 4 min

Legendás meccsek – az angolok szerint dicsőséggel teli kudarcot vallottak a Honvéd ellen

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában az október 12–18. közti mérkőzésekről olvashattok.


Dán gólokkal fordított a Kispest

1928.10.14.: Kispest FC–Vasas 2–1

A bajnokság 4. fordulójában a Sárkány utcában találkozott a Kispest a Vasassal. A piros-feketéknél gondot okozott, hogy Dudás és Deák nem léphetett pályára, ráadásul Paczolay is sérülten vállalta a játékot. A két csapat ellenkező előjellel érkezett a találkozóra, a Vasas egy győzelem után kétszer vesztett, a Kispest viszont döntetlent játszott a Nemzetivel és legyőzte a Bocskait és a Somogy FC-t.

A piros-kékek kezdtek jobban. A 18. percben vezetést szerzett a Vasas, Kutrucz egy erős labdát röviden öklözött ki, a befutó Tóthnak nem okozott gondot a hálóba találni. A Kispest lendületes támadásokkal válaszolt, de szünetig nem sikerült bevenni a Vasas kapuját. A második félidőt sorozatos kispesti támadások vezették be. Az 55. percben egy szép góllal egyenlítettek is, Presovszky kicselezte a Vasas védelmet, középre adott labdáját Dán az ötösről lőtte a hálóba. A győztes gólt is Dán szerezte a 33. percben, ezúttal fejjel vette be a rivális kapuját. Az utolsó 10 perc a Vasasé volt, de a kispesti védelem mindent mentett.

A győztes csapat összeállítása: Kutrucz – Raix, Wégner – Marton, Purczeld, Csendes – Senkey II, Paczolay, Dán, Presovszky, Kiss József. Edző: Boldog Ádám


Borsos góllal mutatkozott be Kispesten

1937.10.17.: Kispest FC–Győri ETO 5–2

A kispestiek nagy örömmel vették tudomásul, hogy a Franciaországból hazatért Borsos Gézának megérkezett a játékengedélye, így a Szentlőrinci AC volt középfedezete pályára léphetett a Győri ETO ellen. A mieink hamar, már az első negyedórában megszerezték a vezetést, Kincses beadását Déri közelről fejelte a kapuba. Ezután erősen hullámzott a játék. Az ETO is támadott, de kapu előtt a Kispest sokkal veszélyesebb volt. A szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok.

Az 50. percben egyenlített az ETO, de 8 perc múlva Déri révén újra a kispestieknél volt az előny. A győriek nem adták fel a meccset és a 60. percben másodszor is egyenlítettek. A 71. percben Kincses szerezett gólt, és ettől kezdve a győrieknek már nem volt válaszuk. A 81. percben Borsos beadását Nemes átlépte, Déri tiszta helyzetből kapufát rúgott, a visszapattanó labdába a győri Tóth II kézzel beleütött. A megítélt büntetőt Víg laposan a bal sarokba rúgta. Az ötödik kipesti gólt az új középfedezet, Borsos szerezte, ezzel beállította az 5–2-es végeredményt.

A Kispest összeállítása: Gergő – Olajkár, Rátkai – Monostori, Borsos, Víg IV – Kincses, Varga dr., Nemes, Déri, Serényi. Edző: id. Puskás Ferenc


„Dicsősséggel teli kudarc, mert a mérkőzés győztese a világ legjobb klubcsapata”

1954.10.13.: Bp. Honvéd—West Bromwich Albion 5-3

„A Honvéd úgy nyerte meg a mérkőzést, hogy szentesítette a magyar labdarúgás fölényét. Kétségtelen, hogy a magyar labdarúgóknak a világbajnoki döntőben elszenvedett veresége csak kis kihagyás volt a kiváló magyar játékmodor feltartóztathatatlan felfelé ívelésében” — áradozott a belga Le derniere Heure című lap, de az angol News Chronicle sem fukarkodott a dicsérettel: „vereséget szenvedtünk, de ez dicsősséggel teli kudarc, mert a mérkőzés győztese a világ legjobb klubcsapata.”

Ilyen és ehhez hasonló kritikát kapott az angol kupagyőztes West Bromvich Albion legyőzése után a Honvéd. De vajon mivel érdemelték ki a kispestiek a dicséreteket?

Az angol kupagyőztes és listavezető West Bromwich Albion és a háromszoros – pár hónap múlva négyszeres – magyar bajnok Honvéd brüsszeli mérkőzését óriási érdeklődéssel várták a belga szurkolók. Már az előmeccsen (Anderlecht — Austria Wien) megtelt a stadion, 68 ezer néző szorongott a lelátón. A fő attrakció természetesen a WBA–Bp. Honvéd meccs volt. Az angolok szerettek volna valamit visszafizetni a 6–3-ért és a 7–1-ért, ennek megfelelően nagy iramban kezdték a meccset. A britek ráadásul a belga nézők szimpátiáját is élvezték, akik úgy érezték, hogy a meccsen meglepetés születhet, vagyis az angolok legyőzhetik a világhírű magyar együttest.

Az első gólra nem kellett sokáig várni, Puskás 25 méterről eleresztett ballábas bombája már a 2. percben megakadt az angol kapuban. A West Bromwich Albion korán, a 6. percben kiegyenlített, sőt a 10. percben már a WBA vezetett. A közönségnek nagyon tetszett az erősiramú, változatos játék. Szinte percenként csattant fel a taps. A piros-fehérek előbb Puskás, majd később Tichy révén megdöngették a kapufát, újabb gólt azonban az angolok lőttek. 3–1-re vezetett már a West Bromwich! Ez bizony komoly előnynek tűnt. Ami ezután történt az már futballtörténelem. A Bp. Honvéd olyan focit mutatott be, amit a belgák még hosszú évek után is úgy emlegettek, hogy ennél szebben már nem lehet játszani.


Nézd meg a mérkőzés angol nyelvű összefoglalóját a WBA archívumában!


A Honvéd ellenállhatatlanul támadott, gyors és pontos adogatásokkal, helycserékkel felőrölték az angolok erejét. A derék britek szinte labdához sem jutottak, pedig nagyon szerették volna megtartani az előnyüket. Czibor révén két perc alatt kiegyenlített a Honvéd. Az egyenlítő gól után már a mieinknek szurkolt a közönség. A kispesti támadások után zúgott a taps. Az angolok kétségbeesetten szaladgáltak, hogy legalább a döntetlent megőrizzék, de sikertelenül. A 75. percben Szovják góljával már a piros-fehérek vezettek. A Bp. Honvéd ezután sem állt le, sorra vezette a szép támadásokat. A 88. percben a magyar 16-osról indult egy gyors akció. Bányai, majd Bozsik volt a labda útja, a Honvéd karmestere Kocsishoz passzolt, a jobbösszekötő pedig védhetetlen lövéssel zárta le a mérkőzést, 5–3.

A meccs után az öltözőfolyosóra benyomult szurkolók csaknem betörték az öltöző ajtaját, mert mindenki látni akarta a Honvéd-játékosokat, akik a „bűvészek“ becenevet kapták a rajongóktól. Ezt a mérkőzést csak a londoni hathármassal lehet összehasonlítani – mondták.

Az angol újságírók egybehangzóan azt mondták, hogy ilyen támadójátékot eddig csak a magyar válogatottól láttak. H. W. Keys, az angol csapat vezetője is áradozva beszélt a Honvédról: „A labdakezelésben jobb magyarok sportszerű küzdelemben, káprázatos támadójátékukkal győztek.“

A Honvéd összeállítása: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Palicskó – Bozsik, Bányai – Szovják, Kocsis S., Tichy (Babolcsay 37. p.), Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club