Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győztes gól a hosszabbításban

Győztes gól a hosszabbításban

Matches

Published: 03/17/2024, 05:18 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Molnár Mátyás kapuskirúgásból adott gólpasszt Haragos Viktornak a 92. percben

A Dabas vendégeskedett utánpótlásközpontunkban az NB III Dél-Keleti csoportjának 20. fordulójában, ahol a második együttesünk lépett pályára az első csapat Soroksár elleni bajnokiját megelőzően.

Az „előmeccsen“ jó első félidőt produkált csapatunk, ugyanis mezőnyfölényben, többnyire az ellenfél térfelén futballoztunk. Simon Benedeket és Haragos Viktort találták meg a legtöbbször a társak, a páros összjátékából született a legnagyobb helyzetünk is a 24. percben, amikor előbbi készítette le a labdát, amit utóbbi a kaputól 18 méterre átvett, lövése azonban elkerülte a jobb felső sarkot, s hiába volt rengeteget kisebb és nagyobb lehetőségünk, a gólra még várni kellett, így döntetlennel mehettek az öltözőbe a felek.

A folytatásban is jobbára mi a akartunk érvényesült, az első félidőhöz képest mezőnyfölényünk pedig a félidő derekán végre góllá is érett. Simon Benedek harcolt ki szabadrúgást 22 méterre a Dabas kapujától, majd jobbal remekül tekert a kapu jobb oldalába. A kispesti gól persze nem döntötte el azonnal a mérkőzést, a vendégek sem adták fel, a 78. percben egy felívelés után kétszer is mentettünk, de mindkétszer visszakerült a labda a Dabashoz és végül a védők között kilépő Molnár Bence a hálóba helyezett.

A hosszabbítással együtt mintegy negyedóra volt még hátra ekkor a találkozóból, együttesünk pedig továbbra is igyekezett támadásban maradni, mentünk előre a győztes találatért. A 91. percben a Dabas végezhetett el szögletet a jobb oldalról, a hosszúra érkező beívelést a vendégek próbálták kapura lőni, a labda Molnár Mátyás zsákmánya lett, aki parádés passzt adott a balösszekötő helyén robogó Haragos Viktornak. Szélsőnk lerázta a védőjét, majd 12 méterről a kifutó mellett a hálóba lőtte a győztes gólunkat, így második csapatunk idei harmadik bajnokiján megszerezte az első sikerét!

Kurucsai Milán: – Nagyon szerettünk volna nyerni, szerintem igazságtalan lett volna, ha ez ma nem sikerül. Az első félidőben működött a játékunk, kezdeményezőek voltunk, a nagy lehetőségeink száma tíz felett volt, sok esélyt dolgoztunk ki. A második már nem volt ilyen tiszta, helyzeteink ekkor is voltak, de kezdtünk fáradni és okoztunk magunknak néhány nehéz pillanatot. A vége az érzelmekről szólt és nagyon örülök, hogy győztesen jöttünk ki azokból a percekből. Biztos vagyok abban, hogy egy év múlva ezek a játékosok sokkal hamarabb lezárnak egy ilyen meccset. 

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–METON-FC DABAS SE 2–1 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth Tamás (Vilmányi, Bense)
G: Simon B. (64.), Haragos (92.) ill. Molnár B. (78.)

Honvéd: Molnár M. – Bakó, Kocsis G., Kaczvinszki, Kis K. (Horváth B., 79.) – Szabó Á., Polák (Kárász, 79.), Kalocsány (Kovács B., 90+2.) – Haragos (Babulják, 90+2.), Simon B., Hancz (Nagy M., 59.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Dabas: Berta – Forgács, Lettner, Kotroczó (Kócsa, 69.), Józsa, Földeák (Zsuppán 79.), Bokros (Molnár B., a szünetben), Dudás, Knolmár (Molnár Z., a szünetben), Kiss Á. (Forrai, 7.), Domokos
Vezetőedző: Tóth László


03/17/2024, 05:18 PMMatches

Related news

Our second team also begin with a draw

Our second team also begin with a draw

Gábor Kovács's side played out a goalless draw against Békéscsaba, who were still in the second division last season, in the opening round of NB III's South-East group.

07/25/2026 | Matches

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Our second team ends the season with defeat

Our second team ends the season with defeat

Gábor Kovács's side finished the campaign in eighth place.

05/23/2026 | Matches

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team