Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győztes meccsen lőne gólt

Győztes meccsen lőne gólt

Matches

Published: 03/05/2022, 11:10 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Bőle Lukács örül a visszatérésnek, s reméli, a szezonbeli harmadik találkozás után végre legyőzzük a Debrecent

Itt az ideje, hogy megszakadjon Bőle Lukács és a DVSC szezonbeli közös sorozata – de csak az egyik!

Szélsőnk ugyanis az 1. és a 12. fordulóban (utóbbi meccsen kétszer) is betalált a Loki kapujába, mindhárom gólja vezetéshez juttatta aktuálisan a Honvédot, viszont végül a Bozsik Arénában és a Nagyerdei Stadionban is a debreceniek örülhettek.


„Természetesen kedves emlék, hogy gólt szereztem, de jó lenne már végre egy olyan meccsen betalálni, amit meg is nyer a csapat – mondta Bőle Lukács, aki a múlt szombati visszatérése előtt éppen a Debrecenben 5–3-ra elveszített meccsen játszott utoljára. – A combfeszítőizmom szakadt el, ráadásul a rehabilitáció során rá is sérültem, ezért nem tudtam, hogy pontosan mikor térhetek vissza, a kihagyás mellett ez a bizonytalanság volt a legrosszabb. Szerencsére most már rendben vagyok, remélem, így is marad és a bajnokságból hátralevő meccseken tudom segíteni a csapatot.“


A három és fél hónapos kihagyást követően Bőle Lukács a PAFC ellen tért vissza, akkor fél órát futballozott, míg a Ferencvárossal vívott kupameccsen már egy teljes félidő jutott neki.

„Nagyon jó érzés volt újra a pályán lenni, sokat kihagytam, ezért is volt örömteli a visszatérés – tette hozzá Bőle Lukács. – Persze van még lemaradásom, hiszen a PAFC elleni meccs előtt csak egy hetet edzettem a csapattal, de ahogy jönnek a meccsek és megyünk előre, egyre jobb fizikai állapotban leszek. Emellett mentálisan is rendben vagyok, jó újra futballozni.“


Szélsőnk úgy véli, egyre jobban összeáll a csapat és egyre jobban érti mindenki, mit is vár el az új vezetőedzőnk, Nebojsa Vignjevic, egyúttal bizakodó, hogy ez a fejlődés hozzájárul ahhoz, hogy a Debrecen ellen három pontot szerezzünk. A szombati bajnoki ráadásul egy fontos időszak kezdete, hiszen márciusban három, hozzánk pontszámban és helyezésben közel álló riválisunkkal találkozunk, mivel a folytatásban az MTK és az Újpest vendégei is leszünk.

„Ha valaki ránéz a tabellára, akkor azt mondhatja, hogy ezek hatpontos meccsek, viszont ez a bajnokság nem arról szól, hogy abból indulnánk ki, a közvetlen riválisokat le kell győzni és meglátjuk, mi lesz utána a többiek ellen, hiszen bárki bárkivel szemben nyerhet. Főleg most, hogy a papíron erősebb csapatok is visszafogottabban teljesítenek – mondta Bőle Lukács. – Sok hasonló szinten lévő együttes van és én nem is szeretek nagyon előre tekinteni, csak az foglalkoztat, hogy a szombati bajnokit nyerjük meg. Aztán jöhet az újabb és újabb, remélhetőleg győzelem.“

03/05/2022, 11:10 AMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches