Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ha edzőtábor, akkor Ajka

Ha edzőtábor, akkor Ajka

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

14 éve a záró, szerdán a nyitómeccset játsszuk az ajkaiak ellen

Szerdán 10 napra győri edzőtáborba vonul a Budapest Honvéd FC, Győr felé menet pedig egy kis kitérőt tesz Bódog Tamás együttese, és a mieink 19 órai kezdettel Ajkán lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.

A két klub közötti stratégiai megállapodásnak köszönhetően négy kispesti labdarúgó, Kovács Nikolasz, Tóth Péter, Irimiás Gergő és Zvara Levente Ajkán futballozik a következő bajnokságban.

Csaknem napra pontosan 14 évvel ezelőtt már játszott egymás ellen felkészülési mérkőzést a két együttes. Az edzőtábort illetően némi hasonlóság mutatkozik a két találkozóval kapcsolatban, a kispestiek 2006-ban az alsóörsi edzőtábor végén mérték össze erejüket az ajkaiakkal, most pedig az edzőtábor nyitánya lesz a találkozó.

Egy nappal korábban egyébként a Budapest Honvéd a Lombard Pápával játszott felkészülési mérkőzést, így az Ajka ellen három próbajátékos és főleg a fiatalok kaptak lehetőséget. A próbajátékosok közül az azóta már tragikus körülmények között elhunyt Gajda Istvánnal kötött szerződést a klub. A Siófokról érkező csatár két góllal járult hozzá a 4–3-as kispesti győzelemhez.

A mérkőzés érdekessége, hogy a második félidő közepén – mivel már nem volt több cserejátékos – a csapat pályaedzője, Borgulya István és vezetőedzője, Aldo Dolcetti is pályára lépett. Gajdán kívül Lantos és Bartyik szerezték a kispesti gólokat, a rivális találatai Czafit, Varga I. és Cseke nevéhez fűződtek.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

2006. 07., 15.

Budapest Honvéd FC–Ajka FC 4–3 (4–1)

Alsóörs, 100 néző

Gólszerzők: Gajda (2), Lantos, Bartyik, ill. Czafit, Varga I., Cseke

Honvéd: Ráthy (Miski) – Koós, Szeles, Nemes, László – Bartyik, Zana, Kakas (Dolcetti), Petronovics – Lantos (Kalina), Gajda (Borgulya)

Vezetőedző: Aldo Dolcetti

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club