Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcra fel!

Harcra fel!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Uzoma Eke igazi csatára számít a Magyar Kupa döntőjében

Szerda este visszatér a Puskás Arénába a Budapest Honvéd, ahol a döntőben a Mezőkövesd csapatával méreti meg magát a Magyar Kupáért.

„Hogy milyen esélyeink vannak? Fifti-fifti! – bocsátkozott kérésünkre némi esélylatolgatásba Uzoma Eke az összecsapás előtt. – De nekünk több tapasztalatunk van a kupadöntőket illetően a Mezőkövesdnél. Számukra csapatszinten ez újdonság lesz, míg nekünk inkább egy revans, annak ellenére, hogy nem a Vidivel találkozunk a döntőben. De tavaly elveszítettük a kupát, akkor az utolsó pillanatokban kaptunk ki, most pedig itt az ideje, hogy kijavítsuk a hibánkat. A Mezőkövesd is, de mi is történelmet akarunk írni a Puskás Arénában, ezért is mondom azt, hogy ötven százalék esélye van mindkét félnek. Mégis, bízom a győzelemben, hiszen a tapasztalat mellettünk szól, ráadásul jó formában vagyunk!“

Uzoma Eke hozzátette, talán ellenfelünk javára szolgál, hogy egy nappal korábban lejátszották bajnoki mérkőzésüket, ám azt is kiemelte, hogy a kupadöntőben már csak az számít, melyik csapat tud jobban harcolni a céljaiért.

„A mentalitás az, ami számít a kupadöntőben, mert ez egy igazi csata lesz – szögezte le védőnk. – Tudjátok, a végső küzdelem, amikor mindent bele kell adnod a trófeáért, meg kell tenned mindent, száz százalékot kell adnod.“

Az ősszel magyar állampolgárságot szerző, nigériai születésű játékosunk tapasztalatból beszél, hiszen egy évvel ezelőtt tagja volt a kupában ezüstérmet szerző Honvédnak. Uzoma Eke kiemelte, hogy akkor nagyon kevésen múlt a siker, épp ezért úgy érzi, hogy a tudás és a tapasztalat megvan a csapatban, s itt az ideje annak, hogy a magasba is emelhesse a kupát.

„Nagy boldogság, hogy a szurkolóink is ott lesznek velünk, el sem tudtuk volna képzelni a kupadöntőt nélkülük – lelkesedett Uzoma Eke. – Óriási köszönet jár mindenkinek, főleg a szövetségnek, hogy ezt lehetővé tette, mert nagyon nagy szükségünk van a támogatásukra! A kispesti tábor legendás, biztos vagyok benne, hogy olyan hangulatot varázsolnak majd nekünk, mintha csak otthon lépnénk pályára, mintha az egész stadion a miénk lenne.“

Apropó stadion, jó emlékekkel térhet vissza a Honvéd a Puskás Arénába, hiszen az MTK elleni, drámai, de sikeres elődöntő helyszínén léphet pályára a csapat. Uzoma Eke is örömmel gondol vissza a győzelemmel megvívott csatára, azonban elárulta, van még egy oka annak, ami miatt imádja azt a stadiont.

„Amikor az elődöntőn beléptünk az öltözőbe, rögtön mondtam a srácoknak, hogy gyerekek, ez az egész stadion piros! – nevetett fel védőnk. – Tökéletes! Mintha csak a Honvédnak készült volna. Azt mondom, itt kell nekünk kupát nyerni!“

A legendásan pozitív hozzáállásáról ismert játékosunknak nem kell a szomszédba menni motivációért, s most is elmondta, ha pályára lép a döntőben, mindent megtesz a csapat sikeréért.

„Nagyon boldog vagyunk, hogy ennyien támogatnak bennünket – célzott Uzoma Eke arra, hogy pillanatok alatt fogyott el az összes jegy szerda estére, a kispesti szektorokba. – Megígérjük, hogy mindent megteszünk majd a kupáért, sőt, még annál is többet! Nagyon szeretnénk mosolyt csalni a szurkolók arcára. A koronavírus sok mindent elrontott az utóbbi időszakban és még most sem lehetünk úgy együtt, ahogy szeretnénk. De reméljük eljön a pillanat, amikor fotózkodhatunk a kupával és büszkék lehetnek majd ránk, hogy kupagyőztes a csapatuk. Ezt kívánjuk nekik, ezt szeretnénk megadni nekik ma este.“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club