Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznosítani a tapasztalatokat

Hasznosítani a tapasztalatokat

Academy

Published: 12/31/2021, 12:10 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Mihályi Tamás januártól újra magas szinten teljesítene az U15-ös csapattal

Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2021/2022-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban az U19-es, az U17-es és az U16-os együttes után az U15-ös csapat vezetőedzőjének, Mihályi Tamásnak a beszámolóját olvashatjátok.

November 17-én, Pécsen lépett utoljára pályára az őszi szezonban U15-ös csapatunk, amely 20 pontot gyűjtött 11 mérkőzésen (6 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség), ezzel a tabella ötödik helyén áll jelenleg. A Honvéd-MFA 26 találatot jegyzett (13 különböző játékostól), ebből hatot Szelényi Márk vállalt, aki a harmadik jelenleg a góllövőlistán.

„A szezon célja a játékosok egyéni fejlesztése, képzése volt, továbbá kiemelt fontossággal bírt, hogy a fiatalok minél többet eddzenek és játsszanak az idősebb korosztályokban – nyilatkozta Mihályi Tamás. – Amennyiben ezeket a szempontokat veszem alapul, akkor mindenképpen sikeres félévnek mondhatom azt, ami mögöttünk van. Rengeteg tanulsággal és tapasztalattal szolgált mind a gyerekeknek, mind pedig nekünk is az elmúlt időszak, emellett örömteli, hogy több játékosunk megállta a helyét a saját korosztályában és az eggyel idősebbek közt, illetve pályára lépett az utánpótlás-válogatottban is. Így a célunk nem is lehet más, mint hogy ezeket a tapasztalatokat tavasszal hasznosítsuk az edzéseken és a bajnoki mérkőzéseken. Most azonban a legfontosabb, hogy az intenzív félszezon után használjuk ki az időt a pihenésre és a feltöltődésre, hogy januártól újra magas szinten tudjunk teljesíteni.”

EREDMÉNYEK

Budapest Honvéd-MFA–Puskás Akadémia FC 0–3

DVSC–Budapest Honvéd-MFA 3–2

Budapest Honvéd-MFA–DVTK 4–1

Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 1–2

Budapest Honvéd-MFA–Paksi FC 3–1

Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 1–1

MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd-MFA 0–3

Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 2–3

MTK Budapest–Budapest Honvéd MFA 3–4

Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia 5–2

PMFC–Budapest Honvéd-MFA 0–0

Gólszerzőink

6: Szelényi Márk

4: Giuliani Marcello

3: Szlovák Áron

2: Botos György Árpád, Molnár-Czétényi Marcell, Szabó Ákos

1: Birtalan Balázs, Csákány Norbert, Kovács Bence, Molnár Péter, Nagy Marcell, Szénási Soma, Varga Márk

12/31/2021, 12:10 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy