Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hazalátogatott egykori akadémistánk

Hazalátogatott egykori akadémistánk

Club

Published: 12/12/2022, 05:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – Újabb fölényes sikert aratott U15-ös gárdánk

Számok

4
A Honvéd-MFA U15-ös csapata eddig 16 bajnoki meccset játszott a Pécsi MFC ellen. A tizenhat találkozó közül négy (köztük a múlt szombati) végződött 6–0-s kispesti sikerrel. 

9
A Budapest Honvéd-PMFC párosítás történetében a hatgólos győzelemnél is volt nagyobb különbségű siker. 2011 őszén Pécsen 9–0-ra nyertek a kispesti fiatalok.  

13
U15-ös együttesünk 13. győzelmét aratta a Pécsi MFC ellen.

A hét mondása

Gazdag Dánielnek a Magyar Futball Akadémián elhangzott élménybeszámolójából:
„Rengeteget tanultam Kispesten, ami azóta is elkísér. Emlékszem, a Honvédnál sem ment minden könnyen, amikor bemutatkoztam a felnőttek között, nem sokkal utána egy komoly betegségen estem át, a klub pedig akkor is végig mellettem volt. Aztán amikor a Philadelphiához igazoltam, azt hittem, hogy minden sima lesz, kulcsemberként kezelnek, viszont elég hamar kispadra kerültem, meg kellett harcolnom a helyemért, és ebben sokat segítettek az akadémián tanultak, a tapasztalatok, hiszen rendkívül fontos, hogy miként kezeli az ember a nehéz időszakokat. Szerencsére ebből is sikerült felállnom és remek szezont produkáltunk.“

Ez történ a héten (december 12–18.): 

100 éve:
A Kispesti AC profi játékosai beadták amatőrré nyilvánítás iránti kérelmüket, a kapott összegek csekélységére és más méltánylandó körülményekre hivatkozva.

50 éve:
A Budapesti Honvéd az őszi idényt a 4. helyen zárta, egy ponttal lemaradva a harmadik helyezett Vasastól. 

25 éve:
A Gyomaendrődön rendezett Öregfiúk Labdarúgó Emléktornát a Kispest-Honvéd nyerte a Debrecen, Békéscsaba és a Szeged előtt. A torna díszvendége Buzánszky Jenő volt. A gólkirály dr. Birinyi István (Kispest-Honvéd) lett.

Születésnapok

december  12.: Marshal Mfon Johnson (1989)

december  13.: Sipos Ferenc (1932)

december 14.: Boubacar Traoré (1999), Bodonyi Béla (1956)       

december  15.: Bárányos Zsolt (1975)

december  16.: Emeka Ezeugo Mccann (1965), Kovács Zoltán (1986)

december  18.: Laczkó Zsolt (1986)  

Elhunytak

december 12.: Zsemlye Ernő (1960) 

december 16.: Gilicz István (1993)   

Csapataink eredményei:

U19: Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 0–3

U15: Budapest Honvéd-MFA–PMFC 6–0

U14: Budapest Honvéd-MFA–DVSC 1–1

 

12/12/2022, 05:00 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club