Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hinni, bízni és még tovább javulni

Hinni, bízni és még tovább javulni

Matches

Published: 10/08/2023, 08:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Pinezits Máté értékelése a Mosonmagyaróvárral szemben megnyert mérkőzést követően

Három egyes győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Pinezits Máté:

„Úgy akartunk futballozni, hogy minél több helyzetet tudjunk kialakítani és minél több olyan játékos legyen a pályán, aki otthonosan érzi magát a kapu előtt, ennek szellemében küldtük pályára és a csapatot és így is ment fel mindenki. Hál’ Istennek jól is kezdtünk, gólt szereztünk, a labda elleni játékunk viszont nem tetszett és az, hogy ahogy ebben a fázisban reagáltunk bizonyos szituációkra. Ettől függetlenül maximálisan le a kalappal a csapat előtt, mert ez nem egy átlagos mérkőzés volt, éreztük, hogy az elmúlt hetek elvesztett pontjai után most nem engedhetünk ki egyet sem a kezünk közül. A félidőben két dolgot beszéltünk át, az egyik, hogy védekezésben mit változtassunk azon, hogy biztonságosabb legyen a játék, a másik pedig, hogy mit tegyünk azért, hogy még többször tudjunk odakerülni az ellenfél kapuja elé, ami most jól sült el. Nagyon örülök, hogy Bobál Geri betalált, az elmúlt hetekben szenzációsan dolgozott, megérdemelte, hogy kezdőként szerepeljen, ahogy Lőrinczy Atti is sokat tett az első bajnoki góljáért, Kerezsi Zalán fontos találatot szerzett, Pekár István pedig először volt kezdő és megilletődöttség nélkül futballozott. Egész héten arról beszéltünk, hogy ne legyenek túl nagy érzelmi kilengések, se lefelé, se felfelé, hinni és bízni kell abban a játékban, amit elterveztünk, ezért mentálisan sokat adhat ez a győzelem. Viszont hangsúlyozom, látjuk azokat a dolgokat, amelyeket muszáj kijavítani a következő időszakban, ha sikeresek akarunk lenni.“

10/08/2023, 08:00 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team