Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hosszú távon gondolkodnak Kispesten

Hosszú távon gondolkodnak Kispesten

Academy

Published: 01/31/2022, 07:18 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Három fiatal tehetséggel is szerződést hosszabbított a Honvéd

A Magyar Futball Akadémia három játékosa, László Máté, Nagy Zoltán és Tarcson Attila Ákos is meghosszabbította szerződését a klubbal és az aláírást követően elmondták, komoly céljaik vannak Kispesten.

László Máté karrierjét a Városgazda Utánpótlás Akadémián kezdte, 2015-től a Grund FC-ben pallérozódott, majd 2018-ban került Kispestre. Végigjárta az utánpótlás korosztályokat az U14-től egészen U19-ig, tavaly augusztusban az NB III-ban is bemutatkozott. A jelenlegi szezonban javarészt az U17-es együttesnél játszik, ahol nyolc mérkőzésen négy gólt szerzett.

„Ez egy nagy lépés számomra – számolt be a szerződés aláírása után László Máté. – Reméltem, hogy eljön ez a pillanat, hogy meg tudom hosszabbítani a szerződésemet a klubbal. Remekül érzem magam Kispesten, úgy gondolom ez a legjobb hely a fejlődéshez. Az NB III-as bemutatkozásom emlékezetes pillanat marad számomra, hiszen akkor játszottam először a felnőttfutballban és ezt szeretném minél többször átélni, hogy később a Honvéd első csapatában is pályára léphessek.”

Nagy Zoltán Szigetszentmiklóson ismerkedett meg a labdarúgással, a Honvédhoz 2018-ban igazolt. Fiatal védőnk jól érzi magát a klubnál és büszke az utánpótlásszinten megnyert kispesti bajnoki címére is. A második csapatban 2020 szeptemberében debütált, a jelenlegi téli felkészülés során pedig az NB I-es gárda ZTE elleni edzőmeccsén is pályára lépett, azonban egyelőre az NB III-ban szeretne állandó játéklehetőséget kapni.

„A pályafutásomban ez egy újabb lépcsőfok, ami fontos, hogy bekerüljek a felnőttfutballba – nyilatkozta Nagy Zoltán a megállapodás megkötése után. – Az elején még biztos nehéz lesz hozzászokni, hiszen sokkal gyorsabb a tempó és fizikailag is fel kell venni a versenyt a felnőttekkel, ezért előbb a második csapatban szeretnék folyamatosan játszani, hogy majd szintet tudjak lépni és bemutatkozhassak az NB I-ben is.”

Tarcson Attila Ákos Kaposváron kezdett el focizni, de 12 évesen már a PAFC-hoz került, majd 14 évesen ő is a Honvédhoz igazolt. A 17 éves támadó a második csapatban 2021 augusztusában debütált a Rákosmente ellen, tavasszal pedig tovább gyarapítaná NB III-as mérkőzéseinek számát.

„Ez nagyon fontos lépés a karrieremben, de úgy gondolom, hogy még van hova fejlődni – mondta Tarcson Attila Ákos a szerződéshosszabbítást követően. – Szeretnék a felnőttfociban tapasztalatot szerezni és minél magasabb szintre eljutni. Rövid távon célom, hogy a második csapatban stabil játékossá váljak, hosszú távon pedig a Honvéddal szeretnék az NB I-ben szerepelni. Jól érzem magam a csapatban, minden edzésen azért dolgozunk, hogy előrébb juthassunk a pályafutásunkban, ebben segít az edzői stáb és mindenki, aki itt van az akadémián, illetve a családom is támogat mindenben, aminek nagyon örülök.” 

01/31/2022, 07:18 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy