Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hoztuk a kötelezőt

Hoztuk a kötelezőt

Matches

Published: 05/07/2024, 01:18 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Öregfiúk – tovább folyik a harc a bajnoki címért

Öregfiúkcsapatunk szinte a Budapest Honvéd–Vasas NB II-es bajnoki mérkőzéssel egyidőben lépett pályára, ezért Sinkó Balázs videóelemző és Djordje Kamber asszisztensedző is hiányzott a kezdőcsapatból. Rajtuk kívül Patkót is kénytelen volt nélkülözni az együttes, ráadásul többen is kisebb sérüléssel vállalták a játékot. A Honvéd BKE ugyan kísérletet tett arra, hogy a találkozót egy nappal később, kedden játsszuk le, de az ISSIMO nem egyezett bele a halasztásba.

A kedvezőtlen előjelek ellenére jól kezdtek a mieink. A 11. percben Zana sarkalta a labdát Bárányos elé, aki 16 méterről a rövid felsőbe bombázott (1–0). A kispestiek sokat támadtak, de sajnos sok lehetőséget ki is hagytak. Youla például egy alkalommal mindenkit, még a kapust is kicselezte, végül azonban elpuskázta a helyzetet. A 23. percben viszont már nem hibázott, közelről lőtt a hálóba (2–0). Két perccel később Csernyák kétméteres lesről indulva erősen vitatható góllal szépített (2–1). 

Szünetig nem változott az eredmény, a második félidőt viszont góllal kezdték a mieink. A 44. percben Fülöp visszapasszát Zana lőtte a kapu közepébe (3–1). Két perccel a mérkőzés vége előtt Horváth góljával tette szorossá a meccset az ISSIMO.

A kedvezőtlen előjelek ellenére öregfiúkcsapatunk hozta a kötelezőt és itthon tartotta a három pontot. A Ferencváros ugyan nyert, de két meccsel a bajnokság vége előtt nyolc pont a hátránya az MTK és a Honvéd mögött, így a zöld-fehérek kiszálltak az elsőségért folytatott harcból. Az MTK és a Honvéd azonos pontszámmal vezeti a tabellát. A következő, 21. fordulóban az MTK az Ikarus, a Honvéd BKE a Pénzügyőr ellen játszik, amennyiben mindkét csapat nyer, úgy az utolsó, egymás elleni fordulóra marad a bajnoki döntő.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, 20. FORDULÓ
HONVÉD BKE–XV. KERÜLETI ISSIMO SE 3–2 (2–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Rábel Alfréd (Salamon D., Kelemen I.)
G: Bárányos (11.), Youla (23.), Zana (44.), ill. Csernyák (25.), Horváth Zs. (78.)

Honvéd: Komora — Erdei, Bábik, Móra (Plókai, 67.), Gálvölgyi I. — Bárányos, Lannert (Trembulyák, 22.), Zana (Csabankó, 68.), Tóth Cs. — Fülöp (Kovács K., 62.) Youla.

05/07/2024, 01:18 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches