Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenbeli győzelmek

Idegenbeli győzelmek

Club

Published: 07/21/2021, 06:21 PMReading time: 2 min

Legendás meccsek – a Csepelen és Fehérváron is nyerni tudott a Honvéd

Ezen a héten is hoztunk nektek két emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal július 19-július 25. közti találkozókról olvashattok, többek között egy váratlan edzői húzásról, és egy új szakvezető sikeres bemutatkozásáról.

Gól és gólpassz

1958.07.27.: Csepeli Vasas–Bp. Honvéd 1–3 (1–2)

Sós Károly a Honvéd edzője váratlan húzással lepte meg a csepelieket: Kotászt hátra vonta, lényegében harmadik fedezetet játszott és a támadásoknál hol ő, hol pedig Bozsik ment előre.

Változatos, élvezetes játék folyt a pályán. Az első negyedóra után fölénybe került a Honvéd, de a csepeli védelem szervezetten védekezett, így egy ideig vissza tudta verni a meg-­megújuló kispesti támadásokat. A 22. percben aztán megtört a jég: Tichy megszerezte a vezetést a Honvédnak, 0–1. Két perc múlva újabb gólt értek el a piros-fehérek. Tichy ezúttal az előkészítésben jeleskedett, Törőcsiknek adott jó labdát, aki megszerezte a Honvéd második gólját, 0–2. A 35. percben Povázsai buktatása miatt megítélt büntetővel kissé váratlanul szépítettek a hazaiak, 1–2.

Szünet után egy összecsapás során Tichy megsérült, sántikálva kihúzódott a balszélre, a középcsatár sérülése után szárnyszegett lett az addig igen ötletesen játszó Honvéd-csatársora. A 63. percben szabadrúgáshoz jutott a Honvéd, Bozsik labdáját Kazinczy lőtte a bal sarokba, 1–3. A Honvéd végig magabiztosan, játszott, Tichy sérülése ugyan megzavarta a csapatot, de a győzelem egy percig sem forgott veszélyben.

BHSE: Varga F. – Törőcsik II, Solti, Dudás – Bozsik, Bányai – Budai II, Kazinczy, Tichy, Kotász, Törőcsik I.

Edző: Sós Károly

Váratlan fordulat

1998.07.24.: Videoton FCF–Kispest-HFC 0–1 (0–0)

A Profi Nemzeti Bajnokságra átkeresztelt NB I első fordulójában a Kispest-HFC Székesfehérvárra látogatott, ahol a piros-feketéknél Gálhidi György személyében új edző dirigálta a csapatot. Az első félidőben az esélyesebb Videoton támadott többet, a kispestiek első veszélyes lövése csak a 28. percben ment a hazaiak kapujára. A játékrész hajrájában, a kispestiek Csertői révén akár a vezetést is megszerezhették volna, de a kispesti támadó kecsegtető helyzetben, a lövés pillanatában elcsúszott.

Szünet után sem változott a játék képe, jobbára a hazaiak támadtak, de a kispesti védelem jól állt a lábán, Vezér Ádám pedig magabiztosan őrizte a KHFC hálóját. A 78. perc váratlan fordulatot hozott: Gabala tört be a tizenhatosra, a becsúszó Makrickij buktatta, a közelben álló Tóth Vencel játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Borgulya a jobbra mozduló Milinte mellett a kapu bal oldalába lőtte, 0–1.

A meccs után a két edző a Nemzeti Sportnak így értékelte a látottakat.

Csongrádi Ferenc, a Videoton edzője: „Nem tudtunk mit kezdeni a Kispest szoros védekezésével, rohamozott a csapat, de a helyzeteket, sajnos, sorra kihagytuk.”

Gálhidi György: „Ennél jobb kezdést az új edző el sem tud képzelni. Mindkét kapu előtt sok helyzet volt, bár a játékunk még nem kielégítő, a kezdéssel elégedett vagyok.”

KHFC: Vezér – Hungler (Farkas, 88.) – Plókai A., Gabala – Pintér, Dubecz, Tarlue, Bánföldi, Szántó (Holló, 85.) – Csertői, (Azotei, 63.), Borgulya.

Edző: Gálhidi György

07/21/2021, 06:21 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club