Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenbeli mérkőzések

Idegenbeli mérkőzések

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Heti program – második csapatunk a Dunaújvárosban, utánpótláscsapataink a Népligetben játszanak

A múlt heti kupameccs és bajnoki találkozó után ismét nehéz hét előtt állt a Budapest Honvéd első csapata, hiszen szerdán pótolta az 1. fordulóból a koronavírus-járvány miatt elhalasztott mérkőzését a PAFC ellen, majd szombaton a Budafok otthonában lépett volna pályára az OTP Bank Ligában. A vírushelyzetre való tekintettel azonban klubunk kérvényezte a mérkőzés elhalasztását, ellenfelünk pedig sportszerű döntést hozott, így december 23-án pótolják a felek a találkozót.

Szerdán U16-os csapatunk is megmérkőzött a felcsútiakkal, s ugyancsak elhalasztott találkozót kellett pótolnia Nagy Mihály együttesének, ám amíg a felnőttek idegenben szerepeltek, a fiatalok Kispesten fogadták riválisukat. Többi utánpótláscsapatunk a Ferencvárossal csap össze szombaton: az U19-es, az U15-ös és az U14-es korosztály is a Népligetben lép pályára. Második csapatunkra az NB III-as bajnokság 17. fordulójában a Dunaújváros elleni, idegenbeli mérkőzés vár.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2020. november 4., szerda

OTP Bank Liga, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
PAFC–Budapest Honvéd
Felcsút, 15:30

U16-os bajnokság, 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

2020. november 7., szombat

OTP Bank Liga, 10. forduló – ELHALASZTVA!
Budafoki MTE–Budapest Honvéd
Budafoki MTE Sporttelep, 17:00

U19-es bajnokság, 9. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U15-ös bajnokság, 11. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U14-es bajnokság, 11. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

2020. november 8., vasárnap

NB III, Közép csoport, 17. forduló
Dunaújváros–Budapest Honvéd II
Dunaújvárosi Stadion, 13:30

2020. november 9., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Honvéd BKE–Halásztelki FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club