Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenbeli siker

Idegenbeli siker

Academy

Published: 05/08/2022, 10:30 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kerezsi Zalán mesterhármasával nyert a Vác vendégeként második együttesünk

A szerdai Makó elleni győzelem után vasárnap a Váccal játszott idegenben a Honvéd II, a mérkőzés pedig, ahogy ősszel is, 3–2-es kispesti sikerrel zárult. A találkozó tizenhat évesen debütált a második csapatunkban Ivan Savshak, aki tavaly novemberben került klubunkhoz és korábban az U17-es korosztályban lépett pályára.

Hasonlóan az őszi mérkőzéshez, most is a mieink szerezték meg a vezetést, ezúttal Kerezsi Zalán volt eredményes. A szünet előtt pár perccel (lélektanilag talán a legrosszabbkor) kiegyenlítettek a hazaiak, így ahogy novemberben, úgy májusban is 1–1-es döntetlennel zárult az első félidő a két csapat küzdelmén.

A második játékrészben kilenc perc alatt még kétszer betalált Kerezsi, mesterhármast szerző támadónk így már 15 gólos a szezonban. Vendéglátónk csökkentette hátrányát ugyan a 72. percben, de ismét egalizálni már nem tudott, ezzel 3–2-re győzött második csapatunk.

A következő fordulóban második együttesek rangadóját rendezik Kispesten, ugyanis a hozzánk hasonlóan 61 pontos Paks II látogat hozzánk.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 35. FORDULÓ

VÁC FC–BUDAPEST HONVÉD FC II 2–3 (1–1)

Vác, Városi Stadion

V: Virág András (Vrbovszki P., Németh B.)

G: Tóth L. (43., 72.) ill. Kerezsi (13., 57., 66.)

Vác: Nacsa – Kasza, Lukács K., Purzsa (Zámbó, a szünetben), Tóth L., Tölgyes (Torda, 70.), Tóth D., Nagy Z. G., Sorecz (Fazakas, 82.), Szunyog (Héjja, 63.), Mertse (Balázs S., 70.)

Vezetőedző: Csank János

Honvéd II: Dúzs – Polyák, Nyitrai, Pukhtieiev (Tarcson, 54.), Kerezsi, Nagy Z., Feledy (Kulbachuk, 26.), Menyhárt (Savhsak, 73.), Benczenleitner, Kalocsány (Szűcs T., 54.), Keresztes (Njamculovic, 73.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Nehéz szavakat találni a srácok elmúlt hetekben nyújtott teljesítményére, nagyon büszke vagyok rájuk, hogy felnőttszinten megállják a helyüket, minden mérkőzésen igyekeznek száz százalékot hozni magukból. A vasárnapi meccsen azt éreztem, hogy nagyobb különbségű győzelem is összejöhet, de mindig azokban a fontos lélektani pillanatokban, amikor lezárhattuk volna a találkozót, kaptunk egy gólt, viszont ennek ellenére nem estünk össze és sikert tudtunk aratni. Ebből a szempontból is örülök, mert felnőttszinten mindig nehéz ilyenkor győzni. Nem szoktam kiemelni senkit és nem is szeretem, azonban nem mehetek el szó nélkül Kerezsi Zalán hetek óta nyújtott teljesítménye mellett, aki nemcsak góljaival, hanem a pályán nyújtott hozzáállásával, produktumával, akaratával és küzdeni akarásával példát mutat. Vannak olyan játékosok, akik azt gondolják, feljebb kell játszaniuk és vannak olyanok, akik pedig tesznek is érte. Remélem, a jövőben magasabb szinten bizonyíthatja majd tudását.

05/08/2022, 10:30 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy