Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenbeli siker

Idegenbeli siker

Club

Published: 03/24/2023, 08:17 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Három Honvéd-játékossal a soraiban nyert az U21-es válogatott

Görögországban lépett pályára pénteken a magyar U21-es nemzeti tizenegy, amelynek keretében összesen hat játékosunk kapott helyet, míg a kezdőcsapatban három akadémistára, Benczenleitner Barnára, Kocsis Dominikra és Szabó Alexra számított Gera Zoltán szövetségi edző.

Az MLSZ beszámolója szerint az első félidőben a mezőnyjáték dominált, mindkét csapat jól védekezett és a játékrész végén mi álltunk a legközelebb a gólszerzéshez, amikor korábbi akadémistánk, Németh Dániel találta el a kapufát.

A találkozó egyetlen gólja a 62. percben született meg, amikor Vitális Milán szabadrúgásból lőtt a hálóba, az eredmény pedig már nem változott, a mieink megérdemelt sikert arattak. A Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékosok közül Kocsis Dominik és Németh Dániel 62 percet töltött a pályán, míg Benczenleitner Barna és Szabó Alex végigjátszotta a mérkőzést.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)

Athén

G: Vitális (62.)

(fotó: mlsz.hu.)

03/24/2023, 08:17 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club