Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismerősök a túloldalon

Ismerősök a túloldalon

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A vezetőedzők személye miatt is érdekes lesz a Kisvárda elleni találkozó

A Kisvárda ellen játssza szezonbeli első hazai bajnokiját a Budapest Honvéd, a kispesti kispadon a szabolcsiak előző vezetőedzője, Bódog Tamás ül, míg a vendégeket klubunk korábbi trénere, Supka Attila vezeti.

Bódog Tamás: „Mindenképpen érdekes mérkőzés lesz, mivel a volt csapatom ellen játszunk, ismerem a játékosokat, a klubot, a vezetőket, jó emlékeim vannak a Kisvárdával kapcsolatban, de természetesen, a mérkőzést illetően ez nem jelent semmit, győzni akarunk. Láttam a Kisvárda Budafok elleni mérkőzését, irányították a játékot, nyerniük kellett volna, de ahogy mi is az MTK ellen, ők is elrontották a második félidő végét, ezért vereséget szenvedtek.”

Supka Attila: „Azt hiszem, három eredményes korszakot töltöttem el a Honvédnál, holott azokban az időszakokban még nem voltak meg azok a lehetőségek, amelyek azóta már a klub rendelkezésére állnak az új tulajdonosi körrel, de azt hiszem Hemingway úrral a csapat minden évben kihozta a maximumot magából. Nekünk egy mérkőzésünk kimaradt a sorból, ezért aztán ugyanott tartunk, mint a Budafok előtti meccset megelőzően, vagyis mindenki nagyon várja, hogy pályára lépjen.”

(A két szakvezető teljes nyilatkozatát a Honvéd–Kisvárda mérkőzésre készített stadionújságban olvashatjátok.)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club